Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Pentagon katonai célpontnak használta a tudósítók szállodáját

A bagdadi Palestine szállodát azután érte támadás, hogy az épületet a Pentagon katonai célponttá nyilvánította, és erről értesítették az ott tartózkodó tudósítókat - írták szerdán spanyol lapok.


Dátum: 2003-04-09 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:46.944070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai magyarázat szerint, amelyet Washington Federico Trillo spanyol védelmi miniszter kérésére adott, a Palestine szállodát azért nyilvánították katonai célponttá, mivel azt irakiak gyülekezésre használták; a támadás pillanatában a szállodából lövések dördültek el. (Az épületben egyébként kizárólag külföldi tudósítók tartózkodtak, akiknek az iraki tájékoztatási minisztérium jelölte ki ezt a helyet.)

A helyszínen tartózkodó újságírók ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: őket senki nem értesítette arról, hogy "katonai célpontban" tartózkodnak. Elmondták azt is, hogy a támadás pillanatában egyetlen iraki sem harcolt vagy lőtt a szállodában vagy annak környékén. A támadást végrehajtó amerikai harckocsik két percen át céloztak José Couso sanyol operatőrre, a Telecinco adó munkatársára - tették hozzá.

Trillo súlyos hibának nevezte az akciót, és azt tanácsolta az Irakban lévő spanyol tudósítóknak, hogy hagyják el a helyszínt, és térjenek haza.

A Couso halálát bejelentő sajtókonferencián a Telecinco nevében nyilatkozó Juan Pedro Valentín így fogalmazott: "Semmit nem tudtunk arról, hogy a szálloda katonai célpontnak minősült. A szállodán belül semmiféle provokáció nem történt: Nem tudom, össze lehet-e téveszteni a kamerát a géppuskával". A Telecinco vezetősége úgy döntött, hogy hazarendeli Bagdadból tudósítóját, Jon Sistiagát, aki Cousóval dolgozott együtt. Az állami televízió- és rádióadók hasonlóan döntöttek.

A Couso haláláról beszámoló El País így fogalmazott: "Az a nyomás, amelyet Washington gyakorol több európai kormányra annak érdekében, hogy hívják vissza a tudósítóikat Bagdadból, csak arra jó, hogy megerősítse a gyanút: a keddi lövés nem tévedés volt, hanem figyelmeztetés. Ahogy Joannisz Diakogiannisz, a Ta Nea görög lap tudósítója fogalmazott: az iraki háború utolsó fejezetét újságírók vérével írják".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek