Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új fejezetet kell nyitni az egészségpolitikában!

Új fejezetet kell nyitni az egészségpolitikában - szögezte le Mikola István, az OGY Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) Kapcsolatok Napja rendezvénye keretében tartott fórumán.


Dátum: 2009-02-22 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:10.394920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ehhez kormányzati szinten elengedhetetlen a szerkezetváltás, mert "a művelt, egészséges ember a fenntartható gazdaság bázisa" - fűzte hozzá a fideszes politikus.

A kötelező egészségbiztosítási rendszerben a népegészségügyi szempontoknak kell dominálni, míg a társadalom együttműködésének megnyerése érdekében új hitet kell adni az embereknek és az orvosoknak is - tette hozzá az Egészségügyi Bizottság fideszes alelnöke.

***

A DEOEC Kapcsolat Napja keretében bemutatták az egyetemi karok tevékenységét, új hallgatói kollégiumszállót adtak át, a budapesti Semmelweis Egyetemmel, illetve egy francia céggel pedig közös gyógyszergyártó-képzésről írtak alá megállapodást annak érdekében, hogy mielőbb kielégíthessék a hazai gyógyszergyári fejlesztésekkel jelentkező munkaerő-igényeket.

A Kapcsolat Napja szombat este DEOEC-bállal fejeződik be a cívis városban.

Kapcsolódó elemek