KDNP: kedvezményes bérlakást a fővárosi rendőröknek!
A főváros közbiztonságának megőrzése érdekében szükséges a rendőröket minden lehetséges eszközzel Budapesten tartani - írja közleményében Rétvári Bence.
Dátum: 2009-02-22 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:11.782525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az utóbbi hónapok eseményei különösen ráirányították a figyelmet a közbiztonságra és a rendőrségre. Budapesten kiemelkedően magas a rendőrhiány, ami veszélyezteti a közrend megfelelő szintű fenntartását. A rendőrhiány hatásait csak fokozza, hogy a fővárosban szolgálatot teljesítő rendőrök többsége vidéki, és mielőbb szabadulni akar Budapestről.
A fővárosba vezényelt vidéki rendőrök sok esetben lakásgondok miatt kérik visszahelyezésüket vidékre. Az albérletek ára magas, a rendőrszállók színvonala alacsony. Gyakran alig húsz négyzetméteren él akár három rendőr is évekig. Megszűnt Budapest megtartó ereje, vidéken jóval olcsóbb a megélhetés és a lakhatás is. A főváros közbiztonságának megőrzése érdekében szükséges a rendőröket minden lehetséges eszközzel Budapesten tartani.
A Kereszténydemokrata Néppárt fővárosi frakciója a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésén javaslatot terjeszt elő a rendőrök lakhatási gondjainak enyhítésére. Javasoljuk, hogy az önkormányzati tulajdonban levő lakásokat ne csak a hivatal dolgozóinak, de a fővárosi rendőröknek is kedvezményesen adják bérbe. Azok a rendőrök lennének jogosultak a kedvezményre, akiket vidékről vezényeltek Budapestre. Javaslatunk nyilván nem alkalmas a teljes probléma megoldására, de bízunk benne, hogy ez is hozzájárul a vidéki rendőrök fővárosban tartásához, és a rendőrhiány csökkentéséhez.
Szeretnénk, ha mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a kerületi önkormányzatok olyan döntést hoznának, hogy saját tulajdonú lakásaikat részben a fővárosban szolgáló vidéki rendőröknek adják kedvezményesen bérbe - fogalmaz Rétvári Bence, fővárosi képviselő (KDNP).