Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzből költött milliók MSZP-s kampánykiadványra?

Hat és fél millió forintot költött az adófizetők pénzéből kampánykiadványra Budapesten, a XIII. kerületben a szocialista frakció, a helyi Fidesz tudta nélkül. Ha például a közgyógyellátásra költötte volna az MSZP-s vezetésű városrész, akkor nem kellett volna ezeket a támogatásokat csökkenteni.


Dátum: 2009-02-22 14:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:14.667247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Új épületrehabilitációs program, új bérlakások, megújult óvoda, felújított tornaterem, emléktábla-avatók és fesztiválok. 27 oldalas, színes kampánykiadványában emlékeztette az elmúlt év történéseire Angyalföld és Újlipótváros 107 ezer lakóját a kerület szocialista polgármestere. A hat és fél millióba kerülő nagy méretű kiadvány kizárólag sikerekről számol be. A 65 ezer példányban készült füzetet úgy nyomtatták és terjesztették, hogy arról az ellenzéket nem is értesítették.

Tóth József MSZP-s kerületvezető a köszöntőben azt írta, 2008 az egyik legsikeresebb esztendő volt Angyalföld életében. A Fidesz szerint a megszorítások idején a kerületben máshol is lenne helye a pénznek.

- Ez a 6,5 millió forint a gazdasági válság idején is sok. Egyébként is rendkívül sok, ha belegondolunk abba, hogy a közgyógyellátás egy olyan tétel, ami 2009-ben ennél jobban csökkent - jelentette ki a hírTV-nek a XIII. kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője, Spaller Endre.

A szocialista frakció tavaly hasonló kiadványt jelentetett meg, akkor is a kerületi ellenzék megkérdezése nélkül.

A hírTV Budapest XIII. kerületének baloldali vezetőit nem tudta elérni. Így arra sem kapott választ, hogy másfél évvel az önkormányzati választások előtt miért van szükség az eredményeik bemutatására, közpénzből.

Kapcsolódó elemek