Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyugat-Európa felmondja a történelmi megállapodást

Európa kettészakadásával járhatnak az európai uniós válságkezelő intézkedések - jelentette ki Bécsben a kelet-európai rendszerváltások tanulságairól szóló konferencián Orbán Viktor.


Dátum: 2009-02-22 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:16.215121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke úgy látja: a nyugati államok felrúgták azt a megállapodást, amelyet a rendszerváltozáskor a keleti országokkal kötöttek. Hangsúlyozta: miközben a kelet-európai államok beengedték piacaikra a nyugati bankokat, pénzintézeteket, most a válság idején a nyugat csak az anyabankokon akar segíteni, a leánybankoknak nem nyújtana támogatást. "Amíg a hasznot hozta a (magyar) bankrendszer, addig a profitot mindig zsebre tették". A közép-európai vezetők arra várnak, hogy választ kapjanak arra a kérdésre: továbbra is a nyitott gazdaság fenntartása mentén halad-e az Európai Unió, vagy pedig mindenki visszatér a protekcionista politikához - húzta alá Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke a vita után újságíróknak elmondta: a magyar politikai vezetés nem is érti ennek a kérdésnek a súlyát. A reménytelenség csomagjának nevezte a kormány nemrég bejelentett, a válság kezelését célzó intézkedéseit. A kormány egy már megbukott politikát próbál újra alkalmazni - mondta. Ez a toldozgatás-foldozgatás újabb és újabb megszorításokhoz vezet, egészen addig, amíg a kormány nem távozik - jelentette ki. A gyors cselekvésre, munkahelyteremtő, adócsökkentésre épülő gazdasági csomagra van szükség - fűzte hozzá.

Magyarországnak nem pénzügyi problémái vannak, az igazi gond, hogy "egymillióval kevesebb munkahely van, mint amennyire szükség lenne egy egészséges gazdasághoz" - fogalmazott. Hozzáfűzte, ezt az egymillió munkahelyet nem lehet pénzügyi ügyeskedésekkel pótolni, adócsökkentésre van szükség.

A Reformszövetség szombaton közzétett javaslatairól - hangsúlyozva, hogy óvatosan nyilatkozik róluk, mert még nem látta a dokumentumot - Orbán örömét fejezte ki, hogy a testület "magáévá tette" a Fidesz korábbi, adócsökkentésre vonatkozó elképzeléseit.

A politikus bécsi hozzászólásában leszögezte - és a pódiumbeszélgetés után a magyar sajtó munkatársainak nyilatkozva megismételte -, hogy a rendszerváltás jó néhány évvel ezelőtt lezárult. Most "ki kell egészíteni" a folyamatot mindazzal, amit a várakozások ellenére nem hozott magával. "Ilyen például az elegendő számú munkahely, a vállalkozások életterének bővítése" - mutatott rá.

Kapcsolódó elemek