Székesfehérvárott vége az MSZP-SZDSZ- koalíciónak
5 perces interjú: Cser-Palkovics András, a Fidesz fehérvári frakcióvezetője
Dátum: 2009-02-23 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:24.813650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Miután az MSZP és az SZDSZ felmondta a koalíciót, a polgári frakció került többségbe a székesfehérvári képviselő-testületben. Lesz a városnak elfogadott költségvetése?
- Az MSZP és az SZDSZ hatalmi torzsalkodása miatt került ebbe a helyzetbe Székesfehérvár. A baloldal felelőtlen politikáját korrigálnunk kell. Március 3-ra rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményeztük, azon el kell fogadni egy, az állami normatívákat biztosító átmeneti költségvetést. Meg kell nyugtatni a székesfehérvári embereket, a város közalkalmazottait, köztisztviselőit. Folytatni kell a fejlesztéseket, a panelprogramot, a szennyvízberuházást, és biztosítanunk kell a városüzemeltetést is. A város az eddigi balliberális irányítás miatt nagy gondokkal küzd, többmilliárdos hiánnyal kell szembenéznie.
- Milyen politikai változtatásokat kezdeményeznek?
- Az MSZP-vel, illetve az SZDSZ-szel kizárt a koalíció. A polgári frakciónak a hozzánk csatlakozó független képviselőkkel közösen biztos többsége van a képviselő-testületben. Az MSZP-SZDSZ-koalíció felbomlásával a szocialistáknak és a szabad demokratáknak le kell mondaniuk a kormányzati pozícióikról, többek között a két alpolgármesteri posztjukról. Az MDF-es alpolgármesterrel, Viniczai Tiborral kell tárgyalni a továbbiakról. A Fidesz készen áll a város irányítására. Ehhez új szervezeti és működési szabályzatot kell alkotnunk, amelynek keretében olcsóbb városvezetés kialakítására van szükség.
- Az MSZP-s Warvasovszky Tihamér polgármester marad, így kisebbségben kell vezetnie a várost.
- Warvasovszky ugyanabban a helyzetben van, mint Gyurcsány Ferenc. Nem tudott úrrá lenni koalíciós pártjainak a marakodásán. Elveszítette a többségét, cselekvőképtelen. Ő a megválasztott polgármester, együtt kell működnünk vele. A polgármesteri felelősséget ő viseli, ám a döntések egy csoportja már nem az ő kezében van. A következő napokban felmérjük a város helyzetét. Elindítunk egy konzultációt, a kamarával, a hivatal és az intézmények vezetőivel, civilszervezetekkel szeretnénk beszélgetni a jövőről. Nem az emberek feje felett kell költségvetést alkotni és várost vezetni, hanem velük együttműködve, a döntések előkészítésébe bevonva őket.