Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ugar földekért továbbra is pénzt kapnának a brit farmerek

Az angol farmerek a jövőben továbbra is kaphatnak pénzt az államtól, hogyha földjeiket műveletlenül hagyják, azaz átengedik azokat a sziget élővilágának - legalábbis ezt szeretné a brit miniszter elérni. Ezért korábban az uniótól kaptak forrásokat, Brüsszel azonban tavaly befagyasztotta a programot.


Dátum: 2009-02-23 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:30.434790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Közösség tavaly "parkolópályára" állította azt a támogatási módot, amelynek a célja az volt, hogy a farmerek egy egyszeri juttatás fejében műveletlenül hagyják földjeiket. Bár ez a módszer 1992 óta működött, most a támogatott területeket nullára csökkentette a Közösség, ezzel ellehetetlenítve a természetvédelmi programot. Döntésükben közrejátszott a sok helyen gondot jelentő árvíz és az egyre emelkedő élelmiszer árak miatti aggodalom.

A brit környezetvédelmi miniszter, Hilary Benn azonban szeretné elérni, hogy ha más módon is, de legyen erre lehetőség. A környezetvédelmi csoportok ugyanis kongatják a vészharangot, amiért Nagy Britanniában szinte minden tenyérnyi földet megművelnek a gazdálkodók és így a vadon élő madarak és más élőlények veszélybe kerülhetnek.

A 90-es évek elején vált gyakorlattá, hogy pénzt adtak az európai farmereknek, hogyha műveletlenül hagyják földjeiket. Ezt akkoriban azért tartották fontosnak, mert Európában éveken át túltermelés volt. A brit agrárminiszter a közösségi álláspont ellenére is igyekszik Nagy Britanniában a támogatás újfajta módját kidolgozni.

Kapcsolódó elemek