Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A csoportos elbocsátás ténye nem lehet üzleti titok

A gazdasági válság miatt egyre gyakrabban bekövetkező csoportos létszámleépítések kötelező bejelentése során, többször is előfordult már, hogy az elbocsátást bejelentő cég a munkaügyi kirendeltség számára, üzleti titokra hivatkozva, megtiltotta nevének nyilvánosságra hozatalát.


Dátum: 2009-02-23 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:32.333057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik János országgyűlési képviselő kijelentette: ez a gyakorlat törvényellenesen korlátozza az önkormányzatok és a sajtó munkáját, ezért nemrégiben írásbeli kérdést intézett Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszterhez.

A miniszteri válaszból egyértelműen kitűnik, hogy a közérdekű adatok megismerésével és nyilvánosságával összefüggésben, az üzleti titok megismerésére a Polgári Törvénykönyv előírásai irányadóak. A Ptk. szerint az érintett gazdasági társaság neve nem minősül üzleti titoknak. A cég neve olyan, a cégjegyzékben szereplő adat, amely teljeskörűen nyilvános.

A miniszteri válaszban a következő olvasható: "Nem minősül továbbá üzleti titoknak például a csoportos létszámcsökkentéssel érintett telephely elnevezése, foglalkoztatási csoportok szerinti bontásban a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók létszáma, statisztikai bontásban a foglalkoztatottak neme, szakképzettsége és a munkakörük megnevezése."

A képviselő megnyugtatónak tartja a miniszteri választ, de egyben el is várja, hogy a munkaügyi kirendeltségek a továbbiakban a törvény előírásainak megfelelően járjanak el, és ne gördítsenek akadályt a közérdekű adatok hozzáféréséhez. A csoportos elbocsátást bejelentő gazdasági társaság neve nem lehet üzleti titok - fogalmazott Bencsik.

Kapcsolódó elemek