Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klímahatás-kutatási központ létesül Sopronban

A NASA közreműködésével délkelet-európai klímahatás-kutatási központ létesül Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Környezet- és Földtudományi Intézetében.


Dátum: 2009-02-23 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129414
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:35.535516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az együttműködés célja a szárazföldi energia- és vízforgalom, a biogeokémiai ciklusok, és az emberi tevékenység hatásának vizsgálata a regionális és globális klímára, valamint az ökoszisztémák dinamikájára.

Az együttműködés háttérszervezetét, az Észak-Eurázsiai Földtudományi Együttműködési Kezdeményezést az amerikai NASA és a szervezet űrkutatási, oceanográfiai és légkörkutatási ügynökségei, valamint az Orosz Tudományos Akadémia hozta létre 2005-ben.

A virtuális szervezet jelenleg 30 ország mintegy 560 kutatóját fogja össze.

Kapcsolódó elemek