Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy napon tartják az időközi és az EP-választást

Várhatóan egy napon, június 7-én, vasárnap lesz a Toller László gondnokság alá helyezése miatt szükséges pécsi időközi országgyűlési képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő délutáni döntése értelmében.


Dátum: 2009-02-23 23:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:45.706946, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az időpontot korábban a Baranya megyei 3. számú országgyűlési egyéni választókerületi bizottság javasolta az OVB-nek. A grémium a határozatot a választási típusokra vonatkozó jogszabályi előírásokkal, valamint költségtakarékossági szempontok figyelembevételével indokolta. A választási eljárási törvény értelmében az időközi országgyűlési képviselő-választást a kitűzéstől számított 72 napon túli, de a mandátum megszűnésének napjához képest négy hónapon belüli időpontra kellett kiírnia az OVB-nek.

Június 7-e a legkésőbbi időpont volt, amikorra ki lehetett írni a választás első fordulóját, ám ha lesz második forduló, akkor azt a határidő lejárta után két héttel tartják. Az OVB ugyanis korábban úgy értelmezte a választási törvényt, hogy a négy hónapon belüli kiírás csak az első fordulóra érvényes, a másodikra már nem. (Ennek alapján írták ki a legutóbbi ferencvárosi választást is.)

Kapcsolódó elemek