Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A magyaroknak nyerniük kell!

Nem elég csak az, ha az Európai Unió polgáraivá válunk, tennünk kell azért is, hogy mindenki a csatlakozás nyertese legyen - jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Elhangzott az is: a Fidesz a közös gondolkodás jegyében szombaton 21 órától ismert politikusok és közéleti személyiségek közreműködésével nagyszabású politikai rendezvényt tart, amelyen beszédet mond - egyebek közt - Orbán Viktor, Martonyi János és Bayer Zsolt.


Dátum: 2003-04-09 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:48.807368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A magyaroknak nyerniük kell!" című rendezvényre a Ferencváros népligeti sportcsarnokában kerül sor 21 órától kezdődően - mondta Deutsch Tamás, utalva arra is, hogy az eseményen a csatlakozással kapcsolatban ismert politikusok és közéleti személyiségek fejtik ki álláspontjukat. Mint jelezte: beszédet mond Orbán Viktor, Szájer József, Martonyi János, Duray Miklós, Egeressy Sándor és Bayer Zsolt, valamint fellép több ismert művész is.

Az elmúlt hónapok és évek eseményei alapján megjósolható, hogy a választópolgárok nagy többsége az uniós csatlakozásra igennel szavaz majd. Ezért az igazi kérdés az, hogy 2004. május 1-je után mi fog történni velünk és hogyan alakul a közös európai jövőnk - hívta fel a figyelmet a rendezvény céljára.

A kormánykampány nem volt szerencsés

A kormány uniós reklámhadjáratát bírálva ugyanakkor szólt arról is: nem volt szerencsés a sok milliárd forintnyi közpénzből finanszírozott politikai kampány, amit a kormány által létrehozott Európai Uniós Közalapítvány folytatott, mert egymással szembe fordította az embereket. Ez utóbbival összefüggésben megjegyezte: nincs a világon egyetlen demokrácia sem, ahol a feltett kérdésre ne kétféle válasz - az igen és a nem - lenne. Nem helyes, ha az egyik álláspontot képviselőket arra szólítják fel, hogy ne szeressék a másik álláspontot képviselőket - fogalmazott.

Deutsch Tamás igennel szavaz

Mindenkit arra kérek, ki-ki szánja rá azt a negyedórát-húszpercet az életéből, hogy szombaton reggel hat és este kilenc óra között elmegy szavazni - mondta, hozzátéve azt is, ő igennel fog voksolni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek