Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad a régi államfő Örményországban

Örményországban szigorú biztonsági intézkedések közepette szerdán letette hivatali esküjét az ország újraválasztott államfője, Robert Kocsarján. Az államfő, aki ez év március 5-én újabb öt évre kapott bizalmat a választóktól, beszédében kijelentette, hogy a választási kampány a neki is köszönhető kedvező gazdasági mutatók ellenére kemény és megalkuvást nem ismerő volt.


Dátum: 2003-04-09 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:49.102932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az örmény parlament rendkívüli ülésén elhangzott esküjében Kocsarján ígéretet tett arra, hogy tiszteletben tartja az emberi jogokat, megőrzi Örményország területi egységét, függetlenségét és biztonságát. Az államfőt megáldotta II. Karekin katolikosz, örmény egyházfő, aki imájában arra kérte az elnököt, hogy az ország és minden örmény javára cselekedjen. Az eseményen nem voltak jelen az alkotmánybíróság bírái és Sztyepan Demircsján (Örményország szovjet időkbeli vezetőjének a fia), az ellenzéki Örmény Néppártnak a választásokon alulmaradt vezetője. Az alkotmánybíróság ugyanis a beiktatással egy időben hallgatta meg Demircsjánt, aki azt kérte, hogy semmisítsék meg a voksolás eredményét. Az elnökválasztás második fordulójában Kocsarján a hivatalos eredmény szerint a szavazatok 67,5 százalékát kapta, míg ellenfele Demircsján 32,5 százalékot szerzett.

Az ellenzék az állítja, hogy mindkét választási fordulóban széles körben megsértették a választások tisztaságát, szavazatokat helyeztek el előre a szavazóládákba, és megfélemlítették az ellenzék aktivistáit. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet szerint a voksolás, amelynek során megfigyelőik számos szabálytalanságot tapasztaltak, nem felelt meg a nyílt és tisztességes választás nemzetközi követelményeinek. Jerevánban szerdán mintegy háromezren gyűltek össze, hogy a történtek elleni tiltakozásul a beiktatási ünnepség előtt a parlament épületéhez vonuljanak. A hatóságok azonban már kora reggeltől lezárták az össze oda vezető utcát. A rendőrök gumibotokkal felszerelkezve álltak készen arra, hogy megfékezzék a kordon áttörő tüntetőket. Számos tiltakozó megsérült, a hatóságok többeket előállítottak - írta tudósításában az AP.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek