Muszáj kifizetni a kismamákat
Az államháztartási hivatalokhoz eddig több mint 200 ezer nő adta be a kérelmét a 6700 forintos jövedelempótlék visszamenőleges kifizetésére. Az ügy háttere, hogy a Somogy Megyei Bíróság összesen több mint félmillió forintot ítélt meg közigazgatási perben január 28-án kihirdetett ítéletével három anyának az elmaradt jövedelempótlék után.
Dátum: 2003-04-09 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:49.392729, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A döntés szerint a felperesek 1998-99-ben született gyermekeik után 2002 márciusáig a hatályos rendelet szerint jogosultak voltak a juttatásra. A PM a kérelmek ügyében a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Máté Dániel azt mondta: mivel az államháztartási hivataloknak nincs jogalapja a kérelmeket tejesíteni, ezért az elsőfokú határozatok elutasítóak lesznek. Ez ellen a kérelmezők természetesen fellebbezhetnek, de erre várhatóan ugyanilyen elutasító döntés születik, s ez után bírósághoz fordulhatnak az igénylők. A PM azonban úgy véli, az érintetteknek nincs okuk eddig a fórumig elmenni, mert ha a LB úgy dönt, hogy a kérelmezőknek jár a juttatás, akkor az állam kifizeti.
MTI - fidesz.hu