Egyre indokoltabb a Három Csapás Törvény!
Romokban hever a közbiztonság, a kormány képtelen állampolgárait megvédeni - szögezte le Lázár Jánossal közösen tartott sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
Dátum: 2009-02-24 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129480
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:57.662263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor emlékeztetett: február 12-én kezdeményezték a Btk. radikális megszorítását, majd február 17-én nyújtották be a Három Csapás törvényjavaslatot. "Az elmúlt egy hétben újabb aggasztó dolgok történtek" - hívta fel a figyelmet a frakcióvezető, rámutatva: hét nap alatt több mint negyven jelentős bűncselekmény történt Magyarországon.
Lázár János a Három Csapás törvényjavaslattal kapcsolatosan kifejtette: Kalifornia után Szlovákia 2003-ban vezette be a törvényt, melynek hatására 2007-ig 39 százalékkal csökkent az erőszakos bűncselekmények száma, az emberöléseké pedig 37 százalékkal.
Sem az MSZP, sem a kormány nem reagált a javaslatunkra - jegyezte meg Lázár János, kiemelve: az Országgyűlésnek a jövő héten már tárgyalnia kell a Három Csapásról. A Fidesz ragaszkodik a törvényjavaslathoz, hiszen a kormány már az élethez való alapvető jogot sem tudja biztosítani állampolgárai számára. Mint fogalmazott, a rendőrség mielőbbi megerősítésére, a büntetőeljárások felgyorsítására és a Három Csapás törvényjavaslatára van szükség a jelenlegi helyzetben. Hozzátette: a külföldi példák egyértelműen megmutatják, hogy a törvény visszatartó erővel bír.
Az elmúlt egy hétben negyven személy elleni erőszakos bűncselekmény történt - szögezte le Lázár János, aki arra szólította fel a rendészeti minisztert, tisztázza, mi történt a veszprémi gyilkosság estéjén, mondja meg pontosan hány rendőr volt szolgálatban, hány rendőr és bíró tartózkodott a bárban, és miért nem tudták megvédeni a kiváló sportoló életét. Meggyőződésünk szerint a Három Csapás korábbi bevezetésével megelőzhető lett volna Olaszliszka, Kiskunlacháza és Veszprém is - fűzte hozzá végül a fideszes honatya.