Vonják vissza a Főgáz privatizációs döntését!
A Főgáz Zrt. további privatizációs eljárásának elindításáról szóló, tavaly novemberi döntések visszavonását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciószövetsége - közölte keddi sajtótájékoztatóján Bagdy Gábor, a KDNP frakcióvezetője.
Dátum: 2009-02-24 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:58.656070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ellenzéki politikus közölte: a közgyűlésre benyújtott idei költségvetési tervezetben semmi nyoma nincs a városvezetés azon tavalyi érvelésének, miszerint az EU-támogatású fejlesztések 180 milliárd forintos önrészéhez elengedhetetlen a Főgáz teljes eladása. Megjegyezte, hogy az MDF tavaly az EU-fejlesztések miatt szavazta meg a cég felének eladási szándékát. Bagdy Gábor hozzátette, hogy a költségvetés tervezete és az önkormányzat 7 éves fejlesztési koncepciója egyaránt évi 3 milliárd forint körüli osztalékkal számol a Főgázból, s nem a privatizációs bevétellel.
Rámutatott arra, hogy a privatizáció időszaka lejárt, különösképpen így van ez a fontos közszolgáltató cégek esetében. E társaságoknak a profitérdeken túl a lakosság biztonságos, magas színvonalú és a lehető legolcsóbb ellátására kell törekedniük - fűzte hozzá.
A frakcióvezető hangsúlyozta: a pénzügyi világválság, a megromlott gazdasági környezet még előnytelenebbé teszi a főváros pozícióit a Főgáz eladásakor. A válság miatt esély sincs a városvezetés által elvárt, százmilliárd forint körüli bevételre. Ezért a Főgáz-részvények eladása újabb fővárosi vagyonvesztést, felelőtlen vagyonfelélést eredményezne, ami a polgárok hosszú távú érdekeivel ellentétes - mondta.
Kitért arra is: komoly kétségeik vannak a költségvetés számainak helytállóságát illetően. Szerintük a bevételeket túl magasan, a kiadásokat pedig alultervezték a büdzsé tervezetében, amely a csütörtöki közgyűlés napirendjén szerepel, ha nem veszi azt le az MSZP-SZDSZ.
A politikus közölte, hogy az előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György (MSZP) távollétében az MSZP-SZDSZ-nek minimum egy ellenzéki voksra szüksége lenne ahhoz, hogy elfogadják a költségvetést. Az ellenzékiek azonban nem szokták elfogadni a városvezetés költségvetését.
Bagdy Gábor azt mondta: évek óta konstruktív ellenzéki politizálást folytatnak, jelzi ezt az is, hogy a múlt héten csak a segítségükkel fogadhatták el a forrásmegosztási rendeletet. A városvezetés azonban "Demszky Gábor verbális kijelentései ellenére" semmi hajlandóságot nem mutat arra, hogy egyeztessen a fontosabb ügyekben az ellenzékkel - szögezte le.