Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne álljon le a panelfelújítási program!


Dátum: 2009-02-24 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:58.989747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnos nem történik semmi kormányzati szinten a panelfelújítási program végrehajtása terén. A tavaly meghirdetett pályázatokat még nem bírálták el, pedig már február végét írjuk.

Mintegy 30 milliárd forintnyi támogatási igény vár elbírálásra, mely összességében 90 milliárdnyi beruházást vonzana, és a drámai helyzetben lévő építőiparban munkahelyek ezreinek megőrzéséhez járulhatna hozzá. Természetesen a panelekben lakó nehéz sorsú családok fűtési költségeinek mihamarabbi csökkenése is kiemelt cél kellene hogy legyen. A kormány tehetelenségét és alkalmatlanságát mutatja évek óta, hogy a pályázatok kiírása és elbírálása is rendszeresen késedelmet szenved; volt olyan év is, hogy ki sem írták a pályázatot.

Normális esetben már a 2009-es év kiírásait is közzé kellett volna tenni. Különösen felelőtlen ez a viselkedés válság idején, amikor a kormánynak még gyorsabban kellene a rászoruló családok és a rendkívül nehéz helyzetben lévő építőipar segítségére sietnie. A kormánynak azonnal el kell végeznie a 2008. évi pályázatok elbírálását, és ki kell írnia a 2009. évi pályázatokat!

Mádi László,

a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője

Kapcsolódó elemek