Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne álljon le a panelfelújítási program!

Sajnos Sajnos nem történik semmi kormányzati szinten a panelfelújítási program végrehajtása terén. A tavaly meghirdetett pályázatokat még nem bírálták el, pedig már február végét írjuk, pedig már február végét írjuk - hívja fel a figyelmet közleményében Mádi László.


Dátum: 2009-02-24 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:56:59.341046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mintegy 30 milliárd forintnyi támogatási igény vár elbírálásra, mely összességében 90 milliárdnyi beruházást vonzana, és a drámai helyzetben lévő építőiparban munkahelyek ezreinek megőrzéséhez járulhatna hozzá - fogalmaz a Fidesz Otthonteremtési Műhelyének vezetője, hozzátéve: természetesen a panelekben lakó nehéz sorsú családok fűtési költségeinek mihamarabbi csökkenése is kiemelt cél kellene hogy legyen.

A kormány tehetelenségét és alkalmatlanságát mutatja évek óta, hogy a pályázatok kiírása és elbírálása is rendszeresen késedelmet szenved; volt olyan év is, hogy ki sem írták a pályázatot - hívja fel a figyelmet a fideszes politikus.

Kifejtette: normális esetben már a 2009-es év kiírásait is közzé kellett volna tenni. Különösen felelőtlen ez a viselkedés válság idején, amikor a kormánynak még gyorsabban kellene a rászoruló családok és a rendkívül nehéz helyzetben lévő építőipar segítségére sietnie. A kormánynak azonnal el kell végeznie a 2008. évi pályázatok elbírálását, és ki kell írnia a 2009. évi pályázatokat! - szögezi le Mádi László.

Kapcsolódó elemek