Újabb szociális bolt Zuglóban
Február 24-én a Zuglói Fidesz és a MAGOSZ összefogásaként megnyílt az 5. számú szociális bolt Zuglóban, mely a kerületben már a második.
Dátum: 2009-02-24 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:00.935008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megnyitón részt vett dr. Papcsák Ferenc Fidesz választókerületi elnök, Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója, Obreczán Ferenc MAGOSZ főtitkár és Kontur Pál országgyűlési képviselő.
A Telepes utca 114 sz. alatti üzletben magyar gazdák által termelt zöldség, gyümölcs, tojás, méz és savanyúság kapható kedvező áron. Dr. Papcsák Ferenc a boltnyitó sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy kemény idők köszöntöttek be az idei téllel. A gazdaság visszaesése egy legyengített, cserbenhagyott Magyarországot, és benne magukra hagyott családok ezreit taszította lejjebb. A MAGOSZ bolthálózata egy nagyszerű kezdeményezés, amit kötelességünk támogatni. Általa a magyar földön, magyar gazdák által megtermelt értékes árucikkek közvetlenül, elérhető áron juthatnak el a zuglóiakhoz.