Veszélyben a génmódosított növények termesztésének tilalma
Az Országgyűlés Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága a mai együttes ülésén megtárgyalta Magyarország GMO mentességének ügyét - hívta fel a figyelmet közleményében Nagy Andor (KDNP), a Környzetvédelmi Bizottság alelnöke.
Dátum: 2009-02-24 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:03.070642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Újra veszélybe került ugyanis a genetikailag módosított növények termesztésének érvényben levő magyarországi tilalma, hisz 2009. március 2-án a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsa újra a napirendjére vette az ügyet, abból a célból, hogy az Európai Bizottság javaslatára megszüntesse azt - mutatott rá a KDNP-s képviselő.
A Magyar Országgyűlés mindkét bizottságának egyöntetű meggyőződése, hogy a GMO mentességünk fenntartása alapvető magyar nemzeti érdek, éppen ezért a magyar kormánynak és annak környezetvédelmi miniszterének mindent meg kell tennie azért, hogy a Tanács ülésén Magyarország számára kedvező döntés szülessen - szögezte le Nagy Andor.
"Ennélfogva felkérjük Szabó Imre környezetvédelmi miniszter urat, hogy egyrészről a Magyar Országgyűlés Környezetvédelmi, valamint Mezőgazdasági Bizottságának együttes ülésén egyhangúlag elfogadott nyilatkozatát haladéktalanul juttassa el a Környezetvédelmi Miniszterek Tanácsában résztvevő összes tagállam érintett miniszterének, másrészről a 2009. március 2-ai ülésen, személyes tekintélyét is latba vetve, védje meg a nemzeti konszenzust élvező magyar álláspontot" - olvasható Nagy Andor közleményében.