Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elsöprő többséggel elfogadott jelentés

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága mai ülésén elsöprő többséggel elfogadta Surján Lászlónak a 2010. évi EU költségvetés irányvonaláról szóló jelentését. A jelentés fő üzenete: a költségvetést a gazdasági válság tudatában kell megtervezni.


Dátum: 2009-02-24 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:03.557959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Surján László elmondta: "A jelentés az európai polgárok biztonságát kívánja erősíteni. A gazdasági válság, a munkahelyek elvesztése, a gázkrízis, a mérgező anyagokat tartalmazó élelmiszerek - félelmet keltenek a polgárokban. Az uniós költségvetésnek választ kell adnia ezekre a kihívásokra. Ezért a kis- és középvállalkozások fokozottabb támogatásán keresztül emelni kell a munkahelyek megőrzésére, valamint az energiabiztonságra, élelmiszerbiztonságra fordított költségvetési forrásokat."

A közelmúlt energiaválsága kapcsán Surján László az Európai Parlment jelentéstevőjeként kiemelte: elengedhetetlen az alternatív energiaszállítási útvonalak, így különösen a Nabucco gázvezeték támogatása. Ezt a véleményt osztotta a teljes néppárti és liberális frakció, valamint az új tagállamok szocialista képviselői is.Sajnálatos hogy e többség ellenében az Európai Szocialisták, - hivatalos álláspontjuknak megfelelően - elutasították a Nabucco gázvezeték támogatását.

Kapcsolódó elemek