Apadás a Felső-Tiszán és a Túron
Levonulóban van a Tisza és a Túr árhulláma, de az első- és másodfokú árvízvédelmi készültség fenntartása még mindkét folyó mentén szükséges - tudatta szerdán Fazekas László, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Dátum: 2002-03-06 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:56.894879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint Tiszabecs és Vásárosnamény között a Tisza az árterületről már vissza is húzódott a mederbe. A folyó közép- és alsó-szabolcsi részén, Vásárosnaménytól Tokajig viszont még a hullámtereken van a víz, ezért a legalacsonyabb fokozatú készenlétet, a figyelőszolgálatot továbbra is fenntartja a térségi vízügyi szervezet.
A Túron 450 centiméter alá csökkent a víz magassága, így másodfokúra mérsékelték a készültségi szintet.
Hétfő óta számottevő csapadék nem hullott a két folyó vízgyűjtő területén. A meteorológiai előrejelzés szerint a csütörtöktől várható 2-6 milliméternyi eső nem lesz kedvezőtlen hatással a Tisza és a Túr apadásának folytatódására.