Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Költsd el, Fletó" - új internetes játék


Dátum: 2009-02-24 20:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:05.997853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc pártelnök-miniszterelnök bőrébe bújva kell napi 234 ezer forintot elkölteni a Best of Gyurcsány honlapon megjelent legújabb internetes játékban.

Gyurcsány Ferenc idei vagyonnyilatkozata szerint nincs a bevallási küszöböt elérő megtakarítása. Miniszterelnöki és képviselői fizetéséből jótékonykodik, az MSZP elnökségét ingyen vállalta, a 100 százalékban tulajdonában levő Altus Befektetési Zrt.-től tulajdonosi osztalékként kapott bruttó 114 060 242 forint pedig Daróczi Dávid kormányszóvivő szerint "a tágabb értelemben vett családra" ment el.

Ha ez így van, még a 25 százalékos osztalékadó levonása után is napi több mint 234 ezer forintot kellett elköltenie a Gyurcsány családnak, hogy elfogyjon a pénz - olvasható a

www.bestofgyurcsany.hu-n. A honlapon megtalálható játékot bárki kipróbálhatja: a szocialista pártelnök bőrébe bújva e tetemes összeg elköltése a feladat, minél nagyobb értékű árucikkek megszerzése által.

Kapcsolódó elemek