Péntekre lezárul a rendőrség belső vizsgálata
Péntekre várható a Pest megyei rendőrfőkapitány által a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság ügyében elrendelt átfogó vizsgálat eredménye - tudta meg az MTI a főkapitányság sajtóügyeletesétől kedden. Arra a kérdésre kell választ adni: hibáztak-e, s ha igen, miben a helyszíni szemlét végző rendőrök.
Dátum: 2009-02-25 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:10.170620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a vizsgálat elrendelésének ténye önmagában még nem bizonyítja, hogy szakmai hibát követtek el a helyszínelő dabasi rendőrök. Már csak azért sem, mert mások - orvosok, tűzoltók - is tartózkodtak a helyszínen. A Pest megyei főkapitány bekérette az összes rendőri intézkedésről szóló jelentést, ezek birtokában lehet később többet mondani. A teljes vizsgálati eredményről várhatóan pénteken tájékoztatják a közvéleményt - mondta.
Farkas László dabasi rendőrkapitány az MTI rendőri felelősséget firtató kérdésére csupán annyit mondott: nem kíván erről nyilatkozni. Szerinte "bízzuk a dolgot a vizsgálatra, aminek áll elébe". A dabasi mentőállomás ügyeletese is elhárította az érdeklődést, majd közölte: megkérték őket, hogy - részben saját védelmükben - ne adjanak tájékoztatást a gyilkossági üggyel összefüggésben. Azt azért megerősítette: ők vonultak hétfő hajnalban a helyszínre.