Az ezeréves megyét ünneplik Zalában
A történelmi hagyományoknak és az európai uniós elveknek is megfelel a mai megyerendszer, ezt is ünnepli idén Zala, amely Veszprém, Fejér és Pest megyével együtt emlékezik meg első említésének ezeréves évfordulójáról - közölte szerdán, zalaegerszegi sajtótájékoztatóján, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke.
Dátum: 2009-02-25 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:16.167362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Manninger Jenő elmondta: a négy megyét, köztük az egykori Kolont, vagyis a mai Zala megyét 1009-ben említi először a Szent István által a veszprémi püspökségnek adott birtoklevél. A megemlékezés a megyerendszerről is szól, amely hozzátartozik a magyar történelemhez és "nagyon alkalmas arra, hogy a mai viszonyok között is közösséget építsen", de akár az uniós elveknek is megfelel azzal, hogy "közel lehet tartani az emberekhez az ügyek intézését" - mondta.
A közgyűlés elnöke hozzátette, nem vitázni akarnak a közigazgatási rendszerről, de az ezer év is azt mutatja, hogy a megyerendszernek "volt létjogosultsága".
A pénteken, Gyenesdiáson, történelmi tablók kiállításával induló egész éves programsorozat keretében elsősorban a zalai művészekre, a megyében működő kulturális csoportokra, együttesekre számítanak, de bevonják a településeket, a civil szervezeteket, intézményeket is a rendezvényekbe. Az iskolásokra alapozva történelmi vetélkedőt tartanak, honismereti tábort szerveznek és országos gyermek színjátszó tábort rendeznek a megyében, s a hagyományőrző, közösségformáló rendezvények mellett sportesemények is szerepelnek a programban.
Egyetlen központi rendezvényt tartanak Zalában, június 14-én az egykori vármegye központjában, Zalaváron. Az év során tervezik, hogy az itt lévő történelmi emlékhely is megújul - mondta Manninger Jenő.
Az ezer évét együtt ünneplő négy megye emlékérmet bocsát ki az egykori pecsétmintákból, de történelmi könyvek, ismeretterjesztő, kulturális, turisztikai kiadványok is készülnek, így például Zalában a vármegyét és a zalaegerszegi kvártélyházat bemutató kötetek.
A megyei közgyűlés elnöke többször is hangsúlyozta, hogy takarékosan szervezik a programokat, amelyekre 19 millió forintot különítettek el a megye költségvetésében. Az MTI kérdésére hozzátette: korábbi terveikkel szemben központi forrásból nem tudtak támogatást nyerni a rendezvénysorozathoz, ehhez nem találtak megfelelő pályázati kiírást.