Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kalapács alatt a szimfónia

A SothebyÍs aukciós ház május 22-én Londonban elárverezi Beethoven IX. szimfóniájának partitúráját, rajta a zeneszerző kézzel eszközölt végleges módosításaival. A partitúra értékét 2-3 millió angol fontra (3-4,4 millió euróra) becsülik. Tavaly májusban a szimfónia első ismert - mindössze két kottalapnyi - vázlata kétmillió euróért kelt el árverésen.


Dátum: 2003-04-10 07:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:51.189231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az aukciós ház szerint a május 22-én kalapács alá kerülő kéziraton, amelyet Beethoven 1826-ban készített elő a kinyomtatásra, több ezer későbbi módosítás található és ezek "lebilincselően érdekes betekintést engednek abba, hogy miként nyerte el végleges formáját ez a remekmű". Az olyan kézírásos megjegyzésekből pedig, mint például az, hogy "te átkozott fickó", megtudhatjuk, hogy miként bánt Beethoven cseppet sem kedvelt másolójával. Egyes szakértők - így a SothebyÍs szakértője is - lehetségesnek tartják, hogy az elárverezésre kerülő partitúra-példány a karmester kottatartóján feküdhetett a IX. szimfónia 1824 évi ősbemutatóján a bécsi Karntnerthor Színházban. A szimfónia eredeti kézírásos partitúráját a berlini Állami Könyvtárban őrzik - emlékeztet az APA jelentése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek