Megkezdődött az együttes ülés
Az újjáépített Mária Valéria híd szimbolikus jelentőségére hívta fel a figyelmet a magyar és a szlovák külügyi bizottság elnöke szerdán Esztergomban, a két parlamenti testület együttes ülésének kezdetén.
Dátum: 2009-02-25 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129545
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:19.418442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt, a külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke úgy fogalmazott: az Esztergom és Párkány közötti híd azt jelképezi, mire vagyunk képesek, ha van együttműködési szándék a két ország között.
Boris Zala, a szlovák partnerbizottság elnöke azt mondta, a híd valóban úgy hidalja át a távolságokat, "ahogy nekünk is át kellene hidalni az esetleges nézeteltéréseket".
Meggyes Tamás, Esztergom fideszes polgármestere a résztvevőket köszöntve hangsúlyozta, hogy a híd rekonstrukciójával erősödött a térségben az együttműködés. "A mi vidékünk példaértékűen él együtt" - mondta.
A két bizottság együttes ülésének témáit nem definiálták előre, de mint azt Németh Zsolt az MTI-nek előző nap elmondta, megkerülhetetlen a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) kérdése, továbbá nyilvánvalóan a magyarországi szlovákság ügye és a szlovákiai magyarság problémái is napirenden lesznek.
Az MTI a tanácskozás egyik, magát megnevezni nem kívánó résztvevőjétől úgy értesült: a magyar fél várhatóan felveti, hogy a KMKF évente megrendezett üléséről tájékoztatást ad a szlovák külügyi bizottságnak.
Ugyancsak napirenden szerepel a szélsőségek ügye. Mint Kovács Kálmán, a bizottság SZDSZ-es tagja az MTI-nek elmondta, az együttes ülésen szólni fog arról: ahhoz, hogy a szélsőségek ne legyenek jelen egy országban, mindenekelőtt arra van szükség, hogy a kormányban, a parlamentben ne legyenek képviselve. Magyarországon ez megvalósul, Szlovákiában azonban nem, mivel Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja a koalíció tagja. Magyar megítélés szerint ezt - az európai normákkal összhangban - orvosolni kell - mutatott rá a képviselő.
Az esztergomi Vármúzeumban tartott, kétórásra tervezett találkozón az újságírók csak az ülés kezdetén lehettek jelen. A tanácskozásról a befejezést követően tart sajtótájékoztatót a két bizottság elnök, Boris Zala és Németh Zsolt.
A két parlamenti külügyi bizottság 2002 óta nem tartott együttes ülést. A magyar külügyi bizottságnak az esztergomi az első kihelyezett ülése. A szlovák bizottsági elnök a némi késéssel kezdődött megbeszélésen arról is szólt: fő célnak tartja, hogy kidolgozzák az állandó találkozók rendszerét.