Kérdőíves toplista: Szentendre a legvonzóbb lakhely
Szentendre az a magyarországi település, ahová az emberek többsége bármikor odaköltözne; Budapest a legpiszkosabb település címet "nyerte el" - derült ki egy internetes portálon lezajlott szavazás eredményéből.
Dátum: 2009-02-25 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:33.066870, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérdőívet kitöltő több mint 10 ezer ember véleményének összesítése után Hévíz kapta a legtisztább városnak kijáró oklevelet.
Szentendre vonzerejét még a rendre beduguló 11-es út sem csökkenti - nyilatkozott az a több mint tízezer internetező, akiket egy főként utazási témákkal foglalkozó portál faggatott Magyarország városainak megítéléséről. A megkérdezettek többsége Szentendrét választaná lakhelyéül, ha tehetné, míg a képzeletbeli dobogó második fokára Sopron állhatott fel, a harmadik helyet Balatonfüred szerezte meg. A legtisztább település címet Hévíz érdemelte ki, a legpiszkosabbnak toronymagasan Budapestet jelölték meg a fórumozók. A fővárost a második helyezett Ózd és a harmadik helyre sorolt Miskolc sem tudta megszorongatni.
Nagy örömöt jelent a városnak a hír és a kapott oklevél - kommentálta az elismerést az MTI-nek Dietz Ferenc (Fidesz), Szentendre polgármestere.
Az idén 1000 éves város vonzereje elsősorban sokszínűségének, mediterrán hangulatának, az itt zajló nívós kulturális rendezvényeknek, fesztiváloknak és konferenciáknak köszönhető. A turisták kedvelt találkozóhelyének számító Szentendre tudatosan törekszik változatos arca megmutatására - mondta a polgármester.