Irak - "a játszma véget ért"
Mohammed al-Duri iraki ENSZ-nagykövet New Yorkban kijelentette, hogy a "játszma véget ért, és remélhetőleg a béke kerekedik felül". Az ENSZ-nagykövet a riporterek elől jószerével menekülve azt mondta még, hogy napok óta nincs kapcsolata Bagdaddal. Amerikai harci repülőgépek csütörtök hajnalban iraki állásokat bombáztak az észak-iraki Kirkuk közelében - jelentette a Reuters hírügynökség kurd lakosokra és saját tudósítójára hivatkozva.
Dátum: 2003-04-10 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:52.165399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fontos olajközpont még iraki kézen van, de kurd fegyveresek állítólag már alig 10 kilométerre vannak a várostól. Az amerikaiak hetek óta bombázzák a városban és környékén az iraki állásokat. "Felszabadították" szerdán Mahmúrt, amely félúton fekszik Kirkuk és Moszul között - állította a műholdas kurd televízió. A jelentés szerint a várost immár nem a Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjéhez hű erők ellenőrzik, hanem újra kurd irányítás alá került. A tévé nem közölte, milyen módon esett el Mahmúr, és más forrásból a hírt nem erősítették meg.
Bagdadban hajnali tévéjelentések szerint nyugalomban telt az éjszaka. A BBC és a CNN hírtelevízió közlései szerint a lakosság vegyes érzelmekkel fogadta a rezsim bukását: egyesek örömmámorban törtek ki, mások viszont még mindig gyanakvással élnek az amerikaiakkal szemben, akikre egy újabb nyugati, hódító hadseregként tekintenek.
Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter sajtóértekezletén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy nem tudja, hol lehet az iraki elnök. "Szaddám Huszein nem csinál semmit, így vagy halott, vagy cselekvésképtelenné vált, vagy pedig egészséges és meglapul egy alagútban, nehogy elfogják" - mondta. Rumsfeld szerint Szíria segítséget nyújt Szaddám családtagjainak és támogatóinak, hogy elmeneküljenek az országból. A miniszter szerdán a sajtónak nyilatkozva hírszerzési értesülésekre hivatkozott. Szavai szerint egyesek Szíriában találnak oltalomra, mások továbbállnak. Megismételte azt a korábbi vádat is, amely szerint Szíria elősegítette, hogy területén át katonai szállítmányok és muzulmán önkéntesek jussanak el Irakba. Szaddám Huszein hatalmának megdőlése láttán az Arab Liga tagországai úgy döntöttek, hogy visszavonják az ENSZ Közgyűlés összehívását célzó kérésüket. Abdullah Szaleh al-Astal jemeni ENSZ-nagykövet hétfőn kérte a közgyűlés összehívását: az arab országok ugyanis azt remélték, hogy a közgyűlés határozatban tűzszünetre szólítja fel a hadviselő feleket. Az iraki kormányzat bukása nyomán az arab országok ENSZ-diplomatái szerdán azonban felhatalmazták a jemeni ENSZ-nagykövetet, hogy levélben tájékoztassa a közgyűlés elnökét arról, hogy a kérést tekintse tárgytalannak. Emigráns és hazai ellenzéki csoportok a napokban konferenciát tartanak Irakban az ország politikai jövőjéről. Ahmed Csalabi, a száműzetésben működő Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője szerdán Násziríjában úgy nyilatkozott, hogy a találkozót szombaton rendezik meg a dél-iraki város melletti légi támaszponton. Richard Boucher külügyi szóvivő hozzátette: az ideiglenes kormány megalakításáról Bagdadban rendeznek majd megfelelő időben konferenciát. A legnagyobb síita ellenzéki szervezet, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa szerdán bejelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét miatt bojkottálja a hét végi tanácskozást.
MTI - fidesz.hu