Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Programorientált kulturális fővárost

A költségvetés stabilizálása, a hitelállomány csökkentése - ezt tekinti legfontosabb feladatának Pécs fideszes polgármesterjelöltje.


Dátum: 2009-02-26 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:43.278811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feleslegesnek tartja a szocialista riválisa által szükségesnek tartott költségvetési tanácsot Páva Zsolt pécsi fideszes polgármesterjelölt. Mint mondta, nem helytálló Szili Katalin javaslata, mert már létezik egy független közgazdászokból álló testület, amely a város gazdálkodásának rendbetételét hivatott segíteni.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a város 32 milliárd forintos hitelállományt görget, elsősorban ezt kell ledolgozni, ezért szükség van a takarékosságra.

A felvetésre, megteheti-e ezt az a Pécs, amely jövőre Európa kulturális fővárosa lesz, azt felelte: hibás volt a korábbi városvezetés részéről azt kommunikálni, hogy az európai projekt pénzesőt jelent majd a városnak.

Szavai szerint az EKF-nek programorientáltnak kell lennie, ezt sikerült megvalósítani. Emellett a közterek, közparkok felújítását nevezte fontosnak a fideszes politikus, amely szintén megvalósulhat.

Kapcsolódó elemek