Fidesz-MSZP: 42:19
Továbbra is óriási fölénnyel vezet a Fidesz az MSZP-vel szemben - állapította meg a Medián közvélemény-kutató HVG-nek készített februári felmérése. A teljes népesség körében a Fidesz 42-19 arányban vezet a szocialisták előtt. Az SZDSZ és az MDF nem jutna be a parlamentbe.
Dátum: 2009-02-26 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:57:44.920993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A biztos szavazók körében a Fidesz támogatottsága 55, míg az MSZP-é 22 százalék. A választani tudó biztos szavazók körében a legnagyobb ellenzéki párt 63, míg a szocialisták 25 százalékon állnak. A biztos szavazók körében az SZDSZ 4, az MDF 2 százalékon áll.
A Medián kutatása szerint a Fidesz és az MSZP erőviszonya nem sokat változott. Akárcsak az előző hónapban, februárban is a teljes népesség 42 százaléka szavazott volna a Fideszre és 19 százalék az MSZP-re. Változás ugyanakkor, hogy a Fidesz-táborban jelentősen nőtt a magukat biztos választónak mondók aránya, így a biztos szavazók körében 55 százalékra emelkedett legnagyobb ellenzéki párt előnye, a szocialisták 22 százalékához képest.
A politikusok népszerűségi listáján változás, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter népszerűsége négy százalékot romlott. A HVG úgy véli, hogy Draskovics Tibor megítélése alighanem a cigány bűnözésről nyilatkozó miskolci rendőrkapitány nagy ellentmondást kiváltó, majd visszacsinált menesztésével függ össze.
A politikusok népszerűségi versenyében Orbán Viktor közvetlenül feljött az első helyen álló Sólyom László mögé. A köztársasági elnök 55, míg a Fidesz elnöke 52 ponton áll.