Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sarkozy a közösségi ipar védelmét szorgalmazza

Nicolas Sarkozy francia elnök az amerikai protekcionizmusra válaszul az Európai Unió iparának védelmét szorgalmazza. Silvio Berlusconival tartott közös sajtótájékoztatóján a két államfő hangsúlyozta, hogy az Európai Tanács vasárnapi rendkívüli ülésen határozottan és egységesen kívánnak fellépni a közös európai iparvédelem mellett.


Dátum: 2009-02-27 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:06.225328, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia államfő már korábban is a protekcionizmusban látta a megoldást a gazdasági visszaesésre, hiszen február elején a francia autóipar Kelet-Európában történő termelése ellen szólalt fel. Ezt követően Franciaország és a Közösség számos tagállama protekcionista intézkedéseket fogadott el, különösen a helyi autóipar védelmére, amelyek egyes vélemények szerint az egységes piacot is veszélybe sodorhatják. A francia államfő az egységes európai fellépés hiányával magyarázta a tagállami intézkedések szükségességét. Közgazdászok véleménye szerint azonban a protekcionizmus a válság elhúzódását hozhatja magával.

A két államfő találkozóján Berlusconi és Sarkozy az atomenergia hasznosításáról is tárgyalt. Olaszország a csernobili katasztrófa után záratta be reaktorait, azonban most Franciaország és Olaszország közösen négy atomerőmű építése mellett döntött, amelyek közül az első 2020-ban kezdi meg a termelést.

Kapcsolódó elemek