Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta a költségvetést Hajdú-Bihar önkormányzata

Elfogadta idei költségvetését a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés pénteken: az idei büdzsé bevételi-kiadási főösszege 7,66 milliárd forint.


Dátum: 2009-02-27 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:11.016377, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavalyihoz képest 53 százalékkal csökkent a költségvetési főösszeg, miután abban már nem szerepel a gazdasági társasággá átalakított Kenézy kórház - mutatott rá Rácz Róbert, a közgyűlés elnöke.

A képviselők elfogadták azt is, hogy a hajdú-bihari önkormányzat legfeljebb 900 millió forintos hitelt vehet fel.

A képviselők úgy döntöttek, hogy az idén sem fordítják működési célokra a másfél évvel ezelőtt hárommilliárd forint értékben kibocsátott kötvényekből származó bevételt.

A költségvetés értelmében a csökkenő központi támogatásokat pályázati forrásokból igyekszik pótolni a megyei önkormányzat.

Idei pályázati önrészre 115 millió forintot, a korábbról áthúzódó pályázatok önrészének biztosítására további 149 millió forintot különítettek el a költségvetésben.

Ha nyernek a pályázatok, összesen 1,5 milliárd forint értékű fejlesztések valósulhatnak meg a hajdú-bihari önkormányzat intézményeiben.

Kapcsolódó elemek