Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közép-Európa megsegítésére tett javaslatokat Orbán Berlinben

Angela Merkel a kancellári hivatalban csaknem egyórás találkozó keretében fogadta a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökét.


Dátum: 2009-02-27 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129720
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:16.458847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor - aki a Konrad Adenauer Alapítvány meghívására tartózkodik a német fővárosban - a kancellár előtt hangsúlyozta: amennyiben ezek a javaslatok megkapják a szükséges támogatást Európában, akkor azok kisegíthetik a közép-európai országokat.

Orbán Viktor magyar újságírókat tájékoztatva elmondta: első javaslatként indítványozta, hogy a Közép-Európában banktulajdonnal rendelkező anyabankok vállaljanak továbbra is felelősséget a leánybankok működtetéséért, s indítsák újra a közép-európai hitelezést.

Ha ez a hitelezés nem indul újra, akkor a gazdasági visszaesés mértéke Közép-Európában sokkal nagyobb lesz annál, mint azt bárki gondolná. Később sokkal nehezebb lesz újraindítani a közép-európai gazdaságokat, ezért nem szabad megengedni azt, hogy leálljanak - fogalmazott Orbán Viktor, utalva arra, hogy a közép-európai bankrendszer - beleértve a magyar bankrendszert - nyolcvan százalék fölötti mértékben külföldi anyabankok leánybankjainak a tulajdonában van. Mindez nemcsak lehetőséggel jár, hanem felelősséggel is - jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezeket a leánybankokat működtetni kell.

A legnagyobb magyar ellenzéki párt vezetője szerint olyan megoldás kell, hogy a közép-európai leánybankok az anyabankoktól, illetve egy európai uniós csomagból kapjanak forrásokat. "Becslésünk szerint körülbelül 350 milliárd dollárnyi csomagra van szükség ahhoz, hogy a közép-európai pénzintézetek ismét működésbe léphessenek, s a közép-európai gazdaságok ne bénuljanak meg" - tájékoztatta az újságírókat Orbán Viktor, hangoztatva, hogy ez a becslés egybeesik a német becslésekkel is. "Egy ilyen csomagra mindenképp szükség lesz" - fűzte hozzá, utalva arra, hogy az eddig felkínált összegek jelentős mértékben elmaradnak a közép-európai térség tényleges szükségleteitől. A Fidesz elnöke szerint egyébként 350 milliárd dolláros csomagon - a bankrendszer működésbe hozásán - túl a közép-európai reálgazdaságok finanszírozására is szükség lesz.

Orbán Viktor elmondta: a kancellárnak javasolta azt is, hogy szűnjön meg az a különbségtétel az Európai Központi Banknál, amely ma tapasztalható. Ez ugyanis nem teszi lehetővé, hogy az euróövezeten kívüli országok bankjai az eurótérséghez tartozó bankokkal azonos feltételek mellett juthassanak euróhoz. Ez a pénzügyi diszkrimináció Közép-Európa számára rendkívül hátrányos, és meg kell szüntetni - jelentette ki.

A kancellárnak a Fidesz elnöke indítványozta azt is, hogy a külföldi működőtőke beruházások ne álljanak le, és ne alakuljon ki egy iparvédő gondolkodás. Ez ugyanis lehetetlenné tenné, hogy a közép-európai nagy üzemek a versenyképesnek ítélt területeken - köztük Magyarország egyes részeiben is - beruházásokat valósítsanak meg. Orbán Viktor ebből a szempontból jelképesnek és nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a Mercedes mostanáig kitartott a korábban elhatározott kecskeméti beruházása mellett. "Ilyen külföldi tőkeberuházások nélkül sem tudjuk majd újra növekvő pályára állítani a magyar gazdaságot" - utalt rá Orbán Viktor.

"Számomra az derült ki a kancellárasszony gondolataiból, hogy az Európai Unió immár a megoldandó feladatok középpontjába helyezte a közép-európai helyzetet, a térségben kibontakozó mély válságot, s ennek megfelelő súllyal próbálja azt kezelni" - foglalta össze - részletek említése nélkül - Angela Merkel reagálását az általa felvetett javaslatokra Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke elmondta: Merkel kancellárral - aki a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke is - eszmecserét folytattak a két párt választási esélyeiről, beleértve a magyarországi és a németországi, valamint az európai parlamenti választásokat. "Sok szerencsét kívántam a kancellárnak" - jelentette ki az MTI-nek Orbán Viktor, s egyben azt a reményt fogalmazta meg, hogy a CDU győzni fog az őszi választásokon. "Miután ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartozunk, ezt személyes érdekekből is kívánjuk német barátainknak" - fűzte hozzá, úgy értékelve: vissza nem térő esély Közép-Európa számára, hogy egy olyan kancellárja van Németországnak, aki maga is a keleti blokkból - azaz az egykori NDK-ból -származik. "Ennek az értéke Közép-Európa számára felbecsülhetetlen" - jelentette ki Orbán Viktor.

Kapcsolódó elemek