Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai bűnöző banda gyűrte maga alá a rendőrséget

A rendőrséget az elmúlt évek szociálliberális kormányzásai szisztematikusan juttatták oda, hogy nem képes a jelenlegi helyzetben hatékony munkát végezni - mondta el Kövér László, a Fidesz Országos Választmányának elnöke a hírTV Péntek 8 című műsorában. Kövér szerint a hazánkban kialakult válság jelentős okozója az a közgazdász elit, amely hagyta, hogy Gyurcsány-kormány 2006-ig folytassa a felelőtlen költekezés politikáját.


Dátum: 2009-02-28 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:18.817086, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A rendőrség vezetését az elmúlt években maga alá gyűrte egy politikai bűnöző banda, aminek eredménye a most kialakult helyzet" - tette hozzá. Kövér szerint az emberek közbiztonságérzetét nem lehet statisztikákkal kifejezni, mivel mindenki a saját élethelyzetéből indul ki. "A rendőrséget szisztematikusan juttatták oda, hogy nem képes a közbizalmat maga mellé állítani" - hangsúlyozta Kövér. Meg lehet változtatni a jogszabályokat, amire volt példa a Orbán-kormány idején is, azonban szemléletváltozás nélkül nehéz eredményeket elérni - mondta Kövér. A politikus az egész országot eluraló liberális közszellemet tette felelőssé azért, hogy mostanra idáig jutott a közmorál.

A kormány által indított politikai roadshow kapcsán Kövér kifejtette: örömteli tény, hogy nem fogadta ujjongó tömeg a miniszterelnököt. Ennek oka - mondta Kövér -, hogy a szocialista szavazókat is ugyanazok a problémák gyötrik, mint a polgári oldalon lévőket. Kövér szerint a hazánkban kialakult válság jelentős okozója az a közgazdász elit, amely hagyta, hogy Gyurcsány-kormány 2006-ig folytassa a felelőtlen költekezés politikáját. "Ennek az elitnek az egyik képviselője Bokros Lajos is, akit az MDF most éppen EP-listavezetőjének jelölt" - zárta a Fidesz választmányi elnöke.

Kapcsolódó elemek