Mona Lisa mosolya a terhességben rejlik
Félresöpörve az önarcképre, fogászati problémákra, gyászra vonatkozó és más meghökkentő teóriákat, egy amerikai anatómiaprofesszor, aki megszállott rajongója és kutatója Leonard da Vinci munkásságának, azt állítja, hogy a világ leghíresebb festményének, a Mona Lisának modellt ülő nő várandós volt, és ez a titka talányos mosolyának.
Dátum: 2003-04-10 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:54.911121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sherwin Nuland, a Yale orvostudományi egyetem elismert klinikai sebészprofesszora, aki egyben jeles Leonardo-szakértőnek is számít, a BBC brit televízió közeljövőben sugárzására kerülő háromrészes dokumentumfilmjében fejti ki nézetét, amely nem teljesen eredeti ugyan, de anatómiailag jobban alátámasztott. A műsor a "Gioconda" megfestésének 500. évfordulója alkalmából kerül adásba még ebben a hónapban. A film elemzi a lehetséges válaszokat a rejtélyre, amely évszázadok óta foglalkoztatja a művészetbarátokat. Nuland szerint azonban csak egyetlen magyarázat van a modell önelégült mosolyára, ez pedig nem más, mint hogy rövidesen gyermeket hoz a világra. A professzor, aki már publikált egy jól fogadott életrajzi művet a reneszánsz mesterről, testi bizonyítékokkal próbálja alátámasztani állítását. Utal például arra, hogy a modell ajkai duzzadtak, arca kissé dundi, kezét pedig összekulcsolva tartja hasa fölött, ami tipikus oltalmazó mozdulat a gyermeket váró nők esetében. Huland bizonyítékot vél felfedezni abban is, hogy Mona Lisa nem visel gyűrűt, márpedig szerinte minden módosabb nő hivalkodott volna ékszereivel, főleg akkor, ha modellt ül egy festményhez. Így a gyűrű hiányára az a magyarázat kínálkozik, hogy a terhesség miatt ujjai túl pufókká váltak az ékszerviseléshez.
Az anatómiaprofesszor, aki saját bevallása szerint is szinte bálványimádó rajongója Leonardónak, azt állítja, a művészt azért kérték fel a portréra, hogy így "ünnepeljék" az asszony és férje születendő gyermekét. A BBC-sorozat előbányászott új dokumentumokat is, amelyek megerősíthetik a "várandós Gioconda" teóriáját, köztük olyan firenzei feljegyzéseket, amelyek szerint a vélt modell, Lisa del Giocondo, egy gazdag toszkán kereskedő felesége, 1502 decemberében egy második gyermeknek adott életet.
- Mona Lisa mosolya az eljövendő élet mosolya. Ez jól beleillik abba, amit Leonardóról tudunk, vagyis az anyaságnak, mint energiaforrásnak az idealizálásába. Ezt az eszményt a várandós anya alakjában fejezi ki ezen a festményen - mondja a filmben Nuland, akinek "felfedezéséről" az ANSA olasz hírügynökség közölt előzetest. A Yale Egyetem professzora mindazonáltal nem a legelső, aki a terhes Mona Lisa teóriájával áll elő. 1959-ben egy Kenneth D. Keele nevű angol orvos, a leonardói anatómia vezető szaktekintélye, később Nuland barátja, egy tekintélyes orvosi szakfolyóiratban már azt állította, hogy Mona Lisa nyaka azért vastag, mert megduzzadtak a pajzsmirigyei, ami viszont a terhesség következménye. Mona Lisa rejtélyes mosolyára eddig is a legkülönfélébb és köztük nagyon meghökkentő magyarázatokat adtak szakemberek. Egy amerikai fogorvos és műkritikus például váltig állítja, hogy a szorosra zárt ajkak olyan emberek arckifejezésére jellemzők, akik elvesztették elülső fogukat. Más kutatók szerint a modell azért zárja össze a száját, mert feketévé váltak fogai - vérbajra kapott higanykezelés miatt. Egy dán orvos arról van meggyőződve, hogy veleszületett paralízis torzítja el Mona Lisa arcának baloldalát és teszi aránytalanul naggyá a kezét, míg egy francia sebész azt vallja, hogy a modell féloldali bénulástól szenved, ami talán egy szélütés következménye, és ez az oka annak, hogy az egyik keze laza, míg a másik feszült. Más kutatók - írja az ANSA londoni tudósításában - úgy vélik, hogy Mona Lisa valójában gyászol és kényszeredett mosollyal próbálja leplezni mély fájdalmát. Ők azzal érvelnek, hogy a portré megfestése négy évig tartott és ez idő alatt Lisa del Giocondo elvesztette újszülött kislányát. Bizonyíték lenne erre az ékszerek hiánya és a fátyolviselés.
Megint mások szerint azonban nem is a Gioconda volt a valódi modell a portréhoz, amelyet - mutatnak rá e teória hívei - Leonardo da Vinci soha nem adott ki a kezéből, egészen a franciaországi Amboise-ban 1519-ben bekövetkezett halálig magánál tartott. Több akadémikus számítógépes kutatások segítségével arra a következtetésre jutott, hogy a ma a párizsi Louvre-ban őrzött potré valójában álcázott önarckép, ami nagyon is a talányos és játékos megoldásokat kedvelő Leonardóra vallana. Mások még ennél is vakmerőbb tézist ápolnak: szerintük a festmény a közismerten homoszexuális da Vinci egyik álruhás férfiszeretőjének arcképe.
MTI - fidesz.hu