Azonnali munkahelyeket az agráriumban!
Dátum: 2009-02-28 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:24.468917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azonali munkahelyteremtést sürgetett az agráriumban Turi Kovács Béla egy nagykőrösi konferencián. A Kisgazda Polgári Szövetség elnöke szerint a vidék és a magyar gazdák többszörösen küzdenek a válsággal, ráadásul a kormány az idén 33 milliárd forintot von ki az ágazatból.
A politikus úgy véli: át kell gondolni a vidékfejlesztési stratégiát, és a még meglévő pénzeket munkahely- teremtésre kell fordítani. Példaként említette Széles Gábor nagyvállalkozó 1 millió munkahelyet teremtő Gazdasági programját, amely kiemelten foglalkozik a vidék felzárkózatásával.