Polgári körök zászlóátadása
Február 19-én este került sor a jászberényi Déryné Művelődési Központ Dísztermében - az országban elsőként - a Polgári Körök Zászlajának ünnepélyes átadására.
Dátum: 2009-03-01 21:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:30.117989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Öt órára a díszterem csaknem megtelt, így jónéhányan - többek között a város két alpolgármestere, Nagy András és Juhász Dániel - a kisteremből, nyitott ajtón keresztül kísérték figyelemmel a programot.
Nagy János a Jászberényi Polgári Kör elnöke köszöntötte a megjelenteket - zömében a közép-, és idősebb korosztályt képviselő érdeklődöt. Számtalan közismert, köztiszteletnek örvendő személyiség foglalt helyet a sorokban. Jelen voltak Pápáról és Budakalászról is a polgári kör képviselői.
"Szeretném köszönteni azokat - ha van ilyen közöttünk - akik nem egészen ünnepi szándékkal jöttek közénk Azt szeretném kérni, hogy ne csak a fülüket nyissák ki, hanem ma este a szivüket és lelküket is tárják ki, talán sikerül más emberként távozni, mint ahogy ideérkeztek." - mondta többek között Nagy János.
Fritz Tamás politilógus ünnepi beszédében kiemelte - "A polgári körök sohasem azért jöttek létre, hogy pusztán bélyeget gyűjtsenek, kitakarítsák az utcát, vagy virágot ültessenek, miközben e tevékenyégek egyikét sem kivánom lebecsülni. A polgári körök igazi szerepe, feladata a közéletben való részvétel volt. S e tekintetben legalább annyira fontos az időnkénti nagypolitikában való megjelenés, mint a sokkal gyakoribb helyi közéletben való aktív részvétel, beleértve ebbe a helyi önkormányzatok ellenőrzését, kontrollját, a közvetlen demokrácia létező eszközeivel, a közmeghallgatástól kezdve, a népi kezdeményezéseken át a helyi népszavazásokig." Előadása közben mutatta be a polgári körök Fideszen belüli koordinátorát, Bíró Ildikót.
"A jövő politikájának a személyi felelősségvállalás rendszerén kell alapulnia. A jövő kormányai nem tehetik azt, amit akarnak. Magyarország mai vezetői, a remény ellenségei. Elveszik a megélhetést, a falatot a szájunkból, a vizet, a hitet, hogy érdemes gyermeket e világra hozni. A kapaszkodók, a támaszok, az elemi biztonság az, amit megsemmisítenek. A kultúra, a hagyomány, az egészség ellenségei. Félelemmel töltötték meg a levegőt, polgárháborús uszítás borotvaélén táncolunk. A szómágia és a verbális gazemberség minden formája nap, mint nap üt arcul mindannyiunkat." - fogalmazott Bíró Ildikó. - Megtudhatták tőle, hogy a zászló egy kreatív katolikus pap és egy protestáns népművelő alkotása - sokmindent álmodtak bele, az '56-os eszmeiséget átérző és felvállaló, azt továbbvivő gondolatkör jegyében.
Csath Magdolna közgazdász egyetemi tanár kijelentette, hogy Magyarorszáég nagy bajban van, a csőd szélén áll. A hatalom nem a válságot akarja megoldnai, hiszen akkor megállítaná a folytatódó pocsékolást. - "Miért kell luxusautókat, bútorokat vásárolni, amikor bajban van az ország, miért kell a kormányt népszerűsíteni különböző reklámokban, miért kell Farkasházy Hócipőjének pénzt adni, miért kell Tom Lantos alapítványába három milliárdot elküldeni, és miért kell az apeh munkatársainak 17 milliárdot kifizetni, amikor nincs pénz gyógyításra és nincs pénz nagyon fontos dolgokra?" - sorolta kérdéseit.
Németh Miklós Attila az Echo Tv műsorvezetője többször csalt ki nevetést a nézőkből. Minden személyes találkozó nagyon hasznos, mert segíti azt a munkát, amit megpróbálnak az emberek együtt elérni - fogalmazott. "Teremtsük újra a civil társadalmat. Annál is inkább, mert ezt valakik nagyon nem szeretnék, nagyon nem akarják."
Ezt követően Nagy Gabriella olvasta fel a távollévő Wittner Mária '56-os szabadságharcos levelét.
Az átadott Polgári Körök zászlaját dr.Medvegy János apát-plébános szentelte meg.