Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigetmonostor kiáll az autós híd megépítése mellett

Eredményes és sikeres volt a vasárnapi helyi népszavazás a Pest megyei Szigetmonostoron, amelyen az volt a kérdés, hogy ragaszkodjon-e a falu egy autós kis híd megépítéséhez a Dunán, a sziget és a szentendrei oldal között, vagy pedig elégedjen meg a kormány által javasolt gyalogos híddal - közölte az esti összesítés után Nádas Zsolt.


Dátum: 2009-03-01 22:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:31.593541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az akciót szervező Horányért Egyesület vezetője elmondta, hogy a népszavazáson 62 százalékos volt a részvételi arány, és a voksukat leadó 1138 szavazó 82 százaléka - szám szerint 942-en - az igen mellett foglaltak állást. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzat mostantól köteles a közlekedési tárcával a tárgyalások során az autós híd megépítése mellett kiállni - tette hozzá.

A civil szervezet vezetője emlékeztetett arra, hogy a Szentendrei-szigeten fekvő falu annak fejében mondott le a Megyeri hídról futó lejáró építéséről a község közelében, ha helyette egy autós kis híd épül a Dunán, amely megkönnyítené a település lakóinak a közlekedését. Jelenleg ugyanis csak nagy kerülővel, vagy komppal juthatnak el az itt élők a fővárosi vagy környékbeli munkahelyükre.

A kis híd azonban nem készült el, helyette a kormány egy kompenzációs csomag keretében a falu túlsó fele és Szentendre északi része között építtetne egy olcsóbb, másfél milliárd forintból megvalósuló gyalogos hidat. Ez a változat azonban a helyi népakarat szerint nem oldaná meg a község lakóinak közlekedési gondjait, ezért ragaszkodnak az autós kis hídhoz. Erre azért is igényt tartanak, mert a törvény szerint megilletné őket egy lejáró az M0-ás hídról, de környezetvédelmi megfontolásból mondtak le erről, mivel a sziget alatt húzódik a fővárost ivóvízzel ellátó nagy, természetes vízbázis, amelynek megóvásáért indokolt a szigeten az autós forgalom korlátozása. Ipart éppen ezért nem lehet idetelepíteni, korlátozott a mezőgazdasági tevékenység is, ami miatt viszont a helyieket kár éri, kevés a munkahely, az utazás költségei pedig plusz terhekkel járnak. Ezen hátrányok mérséklését segíthetné elő a kis autós híd - utalt rá Nádas.

Most a helyiek annak a jogi feltételeit vizsgálják, hogyan lehet a kormánytól kikényszeríteni a falunak járó kis híd megépítését. E nélkül ugyanis a Megyeri hídra csupán ideiglenes használatba vételi engedély van érvényben, és ezt az állapotot nem lehet sokáig fenntartani. Amennyiben nincs megállapodás, úgy - elvileg - a hídon akár szüneteltetni is lehet a forgalmat, és az EU által az építésre biztosított pénzeket is számon kérheti Brüsszel - hívta fel a figyelmet Nádas.

Kapcsolódó elemek