Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Uszodát lízingel Kecskemét

Az új versenyuszodát és élményfürdőt 20 évre, nettó 11 milliárd forintért lízingeli Kecskemét a közbeszerzésen nyertes konzorciumtól - az eredményhirdetés a Közbeszerzési Értesítő legújabb számában jelent meg.


Dátum: 2009-03-02 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:40.513573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hirös-Sport Nonprofit Kft. még tavaly májusban írt ki közbeszerzést pénzügyi lízingszerződésre. Ennek keretében a nyertes ajánlattevőnek a saját költségén kell felépítenie - a városi önkormányzat által jóváhagyott tervek alapján - a versenyuszodát és élményfürdőt, majd azt lízingbe kell adnia a városnak.

A nyertes ajánlattevő a Alföld Oázisa Konzorcium lett, amelynek tagjai a CIB Lízing Zrt. és a MAHID 2000 Magyar Híd- és Szerkezetépítő Zrt. A konzorcium 20 éves futamidőre nettó 11.028.967.956 forint lízingdíjat kért. A szerződést a felek február 12-én aláírták.

Az értékeléskor legnagyobb súllyal a magvalósíthatósági tanulmány megalapozottsága esett latba. Ezt követte az önerő, és a havi lízingdíj összege.

Kapcsolódó elemek