Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergom: vádemelés a polgármester ház-felgyújtása ügyében

Vádat emelt nyolc ember ellen közveszélyokozás bűntette miatt Meggyes Tamás esztergomi polgármester autójának és házának felgyújtása ügyében a tatabányai ügyészség - tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei főügyész-helyettes hétfőn az MTI-t


Dátum: 2009-03-02 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:48.417176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meggyes Tamás autóját tavaly április 8-án hajnalban a lakása előtt gyújtották fel, majd a járművet eloltó polgármester a megérkező tűzoltóktól tudta meg, hogy Esztergom-Búbánatvölgyben ég egy családi ház, melyről később kiderült, hogy az övé. A ház tetőszerkezete leégett és megsemmisült az épület fából készült hátsó része.

A vád szerint az elsőrendű vádlott vállalkozóként és magánszemélyként is konfliktusba keveredett a polgármesterrel. Bosszúból megbízta a másod- és harmadrendű vádlottat, hogy tízmillió forintért szervezzék meg a gyújtogatást. A bűnügyi láncolat végén, a végrehajtásban részt vevők, 80-100.000 forintot kaptak a ház felgyújtásáért.

Horváthné Varga Erzsébet hozzátette, az érintettek több személyt is bevontak a bűncselekmény elkövetésébe. Egyikük a ház felgyújtása előtt egy héttel megfúrta az ablakkeretet, hogy benzint fecskendezzen be, de akkor nem sikerült lángra lobbantania az épületet. Később benzinnel locsolták le a ház falát és meggyújtották, utána egyik társuk hajnali háromkor felgyújtotta a polgármester autóját.

A főügyész-helyettes az MTI-nek elmondta, kiterjedt vizsgálatot folytattak a tettesek kézre kerítésére, a nyomozást elősegítette a felgyújtott háznál hagyott benzineskannák beszerzési helyének felderítése.

Kapcsolódó elemek