Lakástrend és design 2002
Lakástrend és design 2002 címmel kiállítás nyílik csütörtökön Budapesten a Műcsarnokban. Mint a megnyitó előtti napon tartott sajtótájékoztatón elhangzott: az Ambienta Kft. - az európai bútorkultúra magyarországi meghonosítása szándékával - immár ötödik alkalommal rendezi meg a tárlatot.
Dátum: 2002-03-06 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=638
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:57.493815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Krebsz Sarolta, a cég ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy az első bemutató óta megháromszorozódott a kiállítási terület, s ma már a Műcsarnok keretei is szűkösnek bizonyulnak számára.
A tárlat keretein belül immár harmadik alkalommal rendezik meg az Atrium Magazin Mai magyar bútortár című kiállítását a hazai formatervezés és iparművészet legszélesebb területeinek felvonultatására.
A "Minimális tér - maximális funkció" mottójú kiállításon mintegy 70 fiatal tervező mutatkozik be.
- A tárlat nem titkolt célja, hogy az erős külföldi dominancia ellenpontozásaként felmutassa a magyar design-ban rejlő értékeket és lehetőségeket - fogalmazott Halasi Mária Rita, a magazin főszerkesztője.
Ismertetése szerint a művészek feladata az volt, hogy olyan élettereket alakítsanak ki, amelyek többfunkciós, illetve kombinált bútorokból és tárgyakból épülnek fel, ötleteket adva ezzel a kis alapterületű lakások minél sokszínűbb és praktikusabb berendezésére.
A sajtótájékoztatón Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke bejelentette, hogy a hivatal FORMareFORM 2002 elnevezéssel díjat adományoz a Mai magyar bútortár legötletesebb enteriőrje készítőjének.
A lakástrend és design 2002 keretében rendezik meg a Kozma Lajosnak emléket állító kiállítást.
A kiállítás vasárnapig tekinthető meg a Műcsarnokban. A tárlat nyitónapján, csütörtökön szakmai napot rendeznek, szombaton pedig divatshow is várja a látogatókat.