Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A miniszter nem mondott igazat

Rogán Antal azt kérdezi a sajtó útján Kovács Kálmán minisztertől, hogy miért nem mondott igazat a Parlamentben, amikor képviselőként kérdést intézett hozzá. Csütörtöki sajtótájékoztatóján Rogán Antal egy olyan dokumentumot mutatott be, amelyből egyértelműen kiderül: az az ügyvédi iroda, ahol az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkára korábban dolgozott, igenis részt vesz a hírközlési törvény módosításában.


Dátum: 2003-04-10 12:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:56.378945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elmúlt hét óta több sajtóhír is napvilágot látott azzal kapcsolatban, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közigazgatási államtitkárának korábbi munkahelye is részt vesz a Hírközlési törvény átfogó módosításának előkészítésében. Rácz Zsolt, az IHM közigazgatási a Sarkadi és Társa Ügyvédi Irodában kinevezése után - csakúgy, mint Kiss Elemér -, felfüggesztette tagságát az ügyvédi irodában.

Rogán Antal a Parlamentben azt kérdezte Kovács Kálmán minisztertől, igaz-e, hogy a Sarkadi és Társa ügyvédi iroda is részt vesz-e a törvénymódosítás előkészítésében, és ha igen, akkor mekkora összeget kap ezért a munkáért. Kovács Kálmán azt válaszolta, hogy alaptalanok azok a hírek, amelyekben ez áll. Azóta a miniszter több lapban is megismételte ezt az állítását.

Rogán Antal mai sajtótájékoztatóján bemutatott egy olyan dokumentumot, amely 2003. február végén kelt, és egy olyan projektcímlistát tartalmaz, amelyben részletesen felsorolják, kik vesznek részt a törvénymódosítás előkészítésében. A mintegy 50-70 főt tartalmazó listán több, az említett ügyvédi irodához tartozó munkatárs is szerepel. A legtöbb, kilenc munkacsoportban megtalálhatók, és csak négyben nem vállaltak szerepet.

Rogán Antal azt kérdezi a sajtó útján Kovács Kálmán minisztertől, hogy miért nem mondott igazat a Parlamentben? Nem akart, vagy nem mondták el neki, hogy ez az igazság? Ha ez utóbbi bizonyosodik be, megkeresik-e a felelőst? Mert ugyan Rogán Antal nem tartja az ördögtől valónak, ha a Sarkadi és Társa Ügyvédi Iroda munkatársai részt vesznek a munkában, de az elfogadhatatlan, hogy a Parlamentben egy miniszter nem az igazat mondja, ha egy képviselő kérdést intéz hozzá.

- Etikai kérdéseket természetesen felvet az ügy - fűzte hozzá Rogán Antal.

Rámutatott arra, hogy Kiss Elemér volt kancelláriaminiszter lemondani kényszerült posztjáról, mivel kiderült: volt munkahelyét bízta meg miniszterként egy feladat ellátásával.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek