Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "három csapás" törvény bevezetésére van szükség

Az emberek biztonságának garantálása érdekében súlyosabb, elrettentésre alkalmas büntetésekre, gyorsabb bírósági eljárásokra és a rendőrség azonnali megerősítésére van szükség - reagált Gyurcsány Ferenc alkotmánymódosítási szándékával kapcsolatos bejelentésekre Répássy Róbert, a Fidesz-frakcióigazgatója.


Dátum: 2009-03-02 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:49.147733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint fogalmazott, a miniszterelnök által bejelentett alkotmánymódosítási javaslat egy tipikus szocialista pótcselekvés. Magyarázatképpen hozzátette: az alkotmánymódosítás senkit sem véd meg az erőszakos bűncselekményektől. Az erőszakos, brutális bűnözők nem olvasnak alkotmányt, ők a súlyos büntetésből, a rendőrség eredményességéből és az elrettentésből értenek. A fideszes politikus rámutatott arra is, az államnak az a dolga, hogy megvédje a törvénytisztelő embereket és megbüntesse a bűnözőket. Ehhez nem az Alkotmányt kell módosítani, hanem meg kell erősíteni a rendőrséget - jegyezte meg.

Répássy Róbert tűrhetetlennek nevezte, hogy a kormány nem tudja és nem is akarja garantálni az emberek életének, családjának és vagyonának biztonságát, a védelem mindenkit megillető jogát. A brutális bűncselekmények számának drámai emelkedése újabb területen tette világossá - folytatta a honatya -, hogy a kormány kudarcot vallott, és mielőbbi távozása nélkül a közbiztonság nem állítható helyre Magyarországon. Mint közölte, az elmúlt hónapokban Magyarországon - Olaszliszkán, Kiskunlacházán, Nagycsécsen, Veszprémben, Tatárszentgyörgyön - történt brutális bűncselekmények egyértelműen megmutatják, hogy a kormány képtelen megteremteni a közbiztonságot, és nem tudja garantálni az emberek védelmi jogát.

Répássy Róbert leszögezte: elég az időhúzásból, a presztízs okok miatti mellébeszélésből, mindenki világosan látja, a "Három csapás" törvény magyarországi bevezetésére van szükség a brutális és erőszakos bűncselekmények visszaszorítása érdekében.

Kapcsolódó elemek