A kormány végre tegyen is valamit a válság ellen
Pelczné Gáll Ildikó "A diósgyőri kohászat vergődése talán elegendő indok arra, hogy a kormány végre tegyen is valamit a válság ellen" címmel interpellációt nyújtott be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez. Az interpellációra Burány Sándor államtitkár válaszolt.
Dátum: 2009-03-02 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129827
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:52.748301, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Február 23-án a DAM 2004 Kft. vezetése közleményben tudatta az érintett szervezetekkel és a nyilvánossággal, hogy csaknem minden dolgozóját, vagyis 878 munkavállalót kénytelen elküldeni, ami a termelés teljes leállítását, azaz a gyár bezárását jelenti - hívta fel a figyelmet Pelczné Gáll Ildikó.
Mint a fideszes képviselő fogalmazott, a hír sokkolta a miskolci közvéleményt. Szakemberek, vagy valaha a gyárban dolgozók katasztrófaként élik meg a helyzetet, mint ahogy azon vállalkozások is, amelyek vagy a gyár területén tevékenykednek, vagy beszállítói minőségükben kölcsönös függőségben élnek a kohászattal. A múlt hétfői bejelentés hatása valószínűleg több ezer családot fog érinteni - jegyezte meg.
Kiemelte, a 230 éves diósgyőri kohászat története szimbolikus jelentőségű, fénykorában 19 ezer embert foglalkoztatott.
A diósgyőri példa jól szemlélteti, hová vezet a kormány hónapok óta tartó tétlenkedése - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó, hozzátéve: a magyar vállalkozásoknak gyors és hathatós intézkedésekre lenne szüksége, úgymint köztehercsökkentés és helyi iparvédelemi intézkedések.
"A mai napig nem történt semmi, pedig a válság nem fog megállni, sem Miskolcon, sem az ország többi szegletében. Lehet, hogy pallosa már ott lebeg a dunaújvárosi kohászat felett is, hiszen idén nyáron lejár az ukrán tulajdonos által öt éve vállalt foglalkoztatottsági kötelezettség. Vagyis, a diósgyőri kohászat agonizációja bár egyedi ügynek tűnik, mégis általános érvényű. Ha nem teszünk semmit, a kohászat sorsa megpecsételődik, úgy, mint a többi csődbe jutott vállalkozásnak. Vegyék észre államtitkár úr, mindez a kormánynak a felelőssége" - mutatott rá Pelczné Gáll Ildikó.
Kiemelte azt is, hogy a DAM 2004 Kft.-nél és az energiaszolgáltató cégnél a bejelentések kapcsán több ezer ember kerülhet az utcára. Mint fogalmazott, a lavina nem fog megállni, jönnek a beszállítók, majd az energiaellátás és a vagyonvédelem bizonytalansága okán a többi, jelenleg a DAM területén működő vállalkozás. Ma még megmenthető a gyár és a kohászat, de ehhez gyors intézkedések kellenek - szögezte le. Hozzátette: az elbocsátások mellett gyanús hírek keltek szárnyra kaptak Miskolcon, úgy tűnik, ismét jelentkeznek a kalandorok, az álbefektetők.
"Milyen időtávon, milyen intézkedéseket tervez a kormány a konkrét probléma kezelésére? Megmenthető-e az 1000 ember munkahelye?" - fordult végül kérdéseivel Burány Sándor államtitkárhoz Pelczné Gáll Ildikó.
Burány Sándor államtitkár válaszában kifejtette: a vázolt probléma Diósgyőrben sajnos nem az első eset, a rendszerváltozás után ez a gyár immáron harmadszor kerül csődközeli helyzetbe. Mint hangoztatta, amennyiben a cég vezetése hajlandó arra, hogy a kormánnyal együttműködve kilábaljon a válságból, akkor a kormányzat a maga eszközeivel, a hazai és az uniós szabályok adta kereteken belül ugyanúgy kész a segítségnyújtásra, mint ahogy ezt a BorsodChem esetében tette.
Pelczné Gáll Ildikó viszontválaszában kifejtette: "az ország acélszükséglete 700 ezer tonna, ebből Diósgyőrben 300 ezer tonnát képesek előállítani, csak hathatós iparvédelmi intézkedésekre van szükség. Önökben nincs meg a szándék".
Pelczné Gáll Ildikó az államtitkári választ nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 202 igen, 162 nem szavazattal, három tartózkodás mellett megszavazta annak elfogadását.