Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Idegenforgalmi kiállítás - Veszprém

Megnyílik az Utazás kiállítás Veszprémben szombaton. A hatodik alkalommal megrendezett nemzetközi turisztikai vásárra az idén először díszvendéget is hívtak: a Tisza-tó mutatkozik be a bakonyi megyeszékhelyen - ismertette Veiland László, a Veszprém Megyei Turisztikai Hivatal vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön, Veszprémben.


Dátum: 2003-04-10 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:56.683858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlése szerint 97 kiállító lesz jelen a kétnapos rendezvényen, köztük 13 hazai és külföldi utazási iroda, 15 szálloda, 7 regionális turisztikai marketing igazgatóság, 29 Tourinform iroda és még számos más kiállító. Bemutatkozik a Balaton-felvidéke Nemzeti Park is. A külföldi kiállítók közt lesznek japánok is - Veszprém megye Japán testvérmegyéjéből, Gifuból - , továbbá németek, olaszok és erdélyiek érkeznek még a turisztikai vásárra. Veiland László elmondta: pénteken délután Veszprémben egy turisztikai konferenciát tartanak, amelyen a Magyar Turizmus Rt. európai nemzeti képviseleteinek a vezetői adnak tájékoztatást. A turisztikai kiállítást kulturális programok is gazdagítják. A hivatalvezető szerint a két napra - a korábbi tapasztalatok alapján - 8-10 ezer látogatót várnak. Közlése szerint a kiállítás és vásár megrendezése 4 millió forintba kerül, amit azonban fedez a kiállítóhelyek bérleti díja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek