Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az utolsó pillanatban dől el Barroso sorsa?

Az Európai Bizottság következő elnökét csak a Lisszaboni Szerződésről tartandó újabb írországi népszavazást követően nevezzék ki - javasolta Nicolas Sarkozy francia elnök a vasárnapi (2009. március 1.) rendkívüli csúcstalálkozón. A francia elnök újból támogatásáról biztosította az unió döntéshozó testületét jelenleg vezető José Manuel Barrosót.


Dátum: 2009-03-02 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129836
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:55.736459, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Írország várhatóan június előtt ismerteti a Lisszaboni Szerződés jóváhagyásáról szóló második népszavazás időpontját, miután az előző tavaly júniusban elutasító eredménnyel zárult. Az újabb referendumot a korábbi várakozások szerint ősszel rendezik, azonban többen felvetették, hogy a gazdasági válság írekre gyakorolt hatása miatt érdemesebb lenne korábban urnák elé szólítani a lakosságot.

A jelenlegi Európai Bizottság mandátuma idén ősszel jár le. A következő elnök személyéről az eredeti tervek szerint a júniusi Európai Tanácsban döntöttek volna, néhány héttel az európai parlamenti választásokat követően.

A Lisszaboni Szerződés befolyásolja a Bizottság összetételét is. A jelenleg hatályban lévő Nizzai Szerződésben lefektetett szabályok szerint ugyanis a Bizottság létszáma ősztől a tagállamok száma alá csökkenne, míg a Lisszaboni Szerződés alapján a következő Bizottság esetén még mindenképpen maradna az "egy ország - egy biztos" elv.

"Úgy vélem, okosabb lenne, ha megvárnánk az ír szavazás eredményét" - mondta Sarkozy, aki korábban már többször támogatásáról biztosította a biztosok kollégiumának vezetését újabb öt évre szívesen vállaló Barrosót.

Kapcsolódó elemek