Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirendre sem vették a "három csapást"

Az alkotmányügyi bizottság után az Országgyűlés szocialista-liberális többsége sem vette napirendre a Fidesz javaslatát a büntető törvénykönyv módosításáról. A parlament ugyanakkor megszavazta, hogy az állam kezességet vállaljon a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került emberek lakáshiteleiért.


Dátum: 2009-03-02 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129849
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:58:59.539473, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bizottságban az MSZP-s képviselők és a szabad demokrata Hankó-Faragó Miklós arra hivatkoztak, hogy az ellenzéki indítvány ellentétes az európai ítélkezési hagyományokkal, mert korlátozná a bírák szabad mérlegelési jogát. Pedig a "három csapás" néven ismert jogszabályt Szlovákiában már évek óta alkalmazzák.

A "három csapás" néven ismert elképzelést a Fidesz amerikai mintára vezetné be. Az ellenzéki párt szigorítaná azok büntetését, akik többszörös visszaesők vagy korábban erőszakos bűncselekményért ítélték el őket. A javaslat bővítené azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyek elkövetőjét vagy elkövetőit a bíróságnak tényleges életfogytiglanra kellene ítélnie. Ide tartozna például a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény, hétköznapi elnevezéssel, a maffia-bűncselekmény.

A kormány kezességet vállal a lakáshitelekért

196 igen, 18 nem szavazattal és 152 tartózkodással az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében az állam készfizető kezességet vállal a gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került emberek lakáshiteleiért. A törvény lényege, hogy az adós megállapodik a hitelintézettel és legfeljebb két éven keresztül jelentősen csökken a törlesztőrészlete.

Lázár: a szigorításra szükség lenne

A képviselők 166 igen, 199 nem szavazattal, három tartózkodás mellett hozták meg döntésüket a hétfői szavazáson.

Lázár János - az előterjesztők egyike - indoklásában azt mondta: a szigorításra szükség lenne, hiszen az állam nem tudja garantálni polgárai biztonságát. Közölte: az elmúlt időszak adatai alapján elmondható, hogy nőtt a visszaeső, erőszakos bűncselekményeket elkövetők, illetve az erőszakos cselekményt elkövetők száma is.

Lázár János indoklásában emlékeztetett Gyurcsány Ferenc szavaira, aki - a fideszes politikus szerint - néhány héttel ezelőtt azt mondta, vannak olyan térségek Magyarországon, ahol a mindennapi nyugalom, a közbiztonság állandó jelleggel sérül. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman szerint - akit szintén idézett Lázár János - a roma és a nem roma emberek egyaránt azt érzik, hogy az állam nem tudja garantálni biztonságukat és az élethez való alkotmányos jogukat.

A politikus hiányolta, hogy a kormány a mai napig nem terjesztette be sem a rendőrség megerősítéséről szóló költségvetési módosítást, sem a büntető törvénykönyv módosítását. Elmondta: ezért a Fidesz-frakció kezdeményezte a rendőrség azonnali megerősítését, a bírósági döntések felgyorsítását, illetve a büntető törvénykönyv szigorítását, a "három csapás" néven megismert javaslat elfogadását.

Úgy vélte, e három hiányosság nagyban hozzájárul a mára kialakult helyzethez.

Lázár János elmondta: javaslatuk szerint a többszörös visszaesőkkel szemben a büntetési tétel maximumának kétszerese kell legyen a kiszabandó büntetés. A politikus frakciója véleményét tolmácsolva közölte: a szigorításnak lenne visszatartó ereje, amit a nemzetközi tapasztalat is mutat.

Répássy Róbert - a javaslat másik előterjesztője - az alkotmányossági aggállyal kapcsolatban azt mondta: a törvényalkotás legitim módon küldhet üzenetet a bírói hatalmi ágnak azzal, hogy a törvényalkotó egyes cselekményeket a legsúlyosabb büntetéssel kívánja büntetni. Ez legitim és alkotmányos módja az ítélkezés befolyásolásának - hangsúlyozta. Emlékeztetett: a javaslat egy másik eleme, az úgynevezett középmértékes büntetés ellen alkotmánybírósági beadvány volt, és az Ab nem tartotta azt alkotmányellenesnek.

Kapcsolódó elemek