Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Városőrség alakul Esztergomban

Bűnmegelőzési feladatokra, 111 millió forintos költséggel városőrséget alakít az önkormányzat Esztergomban - tájékoztatta kedden az MTI-t a város sajtófelelőse.


Dátum: 2009-03-03 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:12.744126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Takács István sajtófelelős tájékoztatása szerint a városőrség 24 szerződéses munkatársból áll, akik 12 órás váltásban teljesítenek szolgálatot. A munkatársakat a leépítések miatt állásukat elvesztő emberek közül választották ki. A szervezet március 13-án tartja alakuló gyűlését.

A szolgálatok beosztásánál törekednek arra, hogy minden műszakban legalább egy rendőr is segítse a városőrség munkáját. Ezen túl a városőrségben a városi rendőrkapitányság munkatársainak lehetőséget biztosítanak szolgálaton kívüli munkavégzésre és a rendőrség segítséget nyújt a szervezet tagjainak kiképzésében.

A sajtófelelős elmondta, a városőrség számára kétszintes központot építenek, továbbá három személyautót vásárolnak, melyeket rádióval, kibővített elsősegély-felszereléssel és automata újraélesztő-berendezéssel látnak el. A szolgálat tagjai formaruhát viselnek majd.

A városőrség feladata, hogy az utcákon járőrözve megakadályozzák a bűncselekmények és szabálysértések elkövetését. A szolgálat feladatot kap a rendezvények biztosításában, az illegális hulladéklerakás megelőzésében, valamint az idős és egyedülálló emberek segítésében is.

A szervezet létrehozását rendkívüli képviselő-testületi ülésen határozták el, melyen a 23 képviselőből 14-en voltak jelen, közülük egyedül az MSZP-s Nyíri Attila nem szavazta meg a városőrség létrehozását.

Kapcsolódó elemek