Folytatódik az aláírásgyűjtés a büntetések szigorításáért
Egy hónappal, március végéig meghosszabbította az eredetileg február utolsó napjáig tartó aláírásgyűjtési akció időtartamát a sátoraljaújhelyi polgármester, aki azt szeretné elérni, hogy a törvényhozók szigorítsák a büntetőtörvénykönyvet.
Dátum: 2009-03-03 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:13.345128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szamosvölgyi Péter kedden újságíróknak elmondta: az eredetileg február végéig tartó aláírásgyűjtési akciót azért hosszabbították meg, mert a veszprémi kézilabdás meggyilkolása, társai súlyos bántalmazása miatt sokkal többen jelezték támogatásukat, mint azelőtt. Naponta több száz kitöltött ívet kap a sátoraljaújhelyi polgármesteri hivatal.
A polgármester decemberben indított aláírásgyűjtési akciót a büntetési tételek szigorításáért. Mint mondta, a kezdeményezéshez eddig több mint száz település csatlakozott. Eddig csaknem 10 ezren látták el kézjegyükkel a dokumentumot - tette hozzá.