Határozati javaslat a tanyák védelméről
Lezsák Sándor "A tanyák védelméről" szóló határozati javaslatról kezdeményez öt párti egyeztetést. A Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum fontosnak tartja a vidék Magyarországának fenntartását, a meglévő és védendő kulturális értékek és hagyományok védelmét.
Dátum: 2009-03-03 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=129898
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:59:15.249300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tanyák fennmaradása és védelme, a tanyavilágban meglévő nemzeti értékeink megőrzése érdekében, valamint a tanyán élők esélyegyenlőségének biztosítására a Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke, a Fidesz képviselője szükségesnek tartja, hogy a Magyar Országgyűlés határozatban nyilvánítsa ki, hogy a tanya, a tanyás településrendszer és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része, amelynek fennmaradása, új életre keltése, fejlesztése nemzeti érdek.
Lezsák Sándor ezért kezdeményezi, hogy a Magyar Országgyűlés kérje fel a Kormányt arra, hogy 2009. június 30-ig készítsen átfogó jelentést a hazai tanyák helyzetéről. Fontosnak tartja, hogy a kormány 2010. évre vonatkozó központi költségvetésben és adótörvényekben kiemelten kezelje a tanyák fejlesztését és az ott élők esélyegyenlőségét.
Emellett felhívja a kormányt arra, hogy számoljon be kétévente a Magyar Országgyűlésnek a tanyák helyzetének változásáról, a tanyán élők támogatásának érvényesüléséről.
A Nemzeti Fórum álláspontja szerint a vidékfejlesztést - kompromisszumok nélkül - úgy kell elvégezni, hogy a jövő generációja számára is biztosítsa mindazokat az értékeket, lehetőségeket és szükségleteket, amelyek elvárhatóak.